Kezdődik! Tizenkét év után újra harcba száll a Fradi a BL-ben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.13. 10:58
null
Böde Dánieléktől elvárható a továbbjutás (Fotó: Földi D. Attila)
Szerda este (20 óra, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n) csaknem tizenkét év után tér vissza a Ferencváros a Bajnokok Ligájába, ahol a selejtező második körében az albán Partizanival küzd meg a továbbjutásért. Jobb csapat a magyar bajnok, de ezt a pályán is be kell bizonyítania. 

Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékesei nem a beharangozott és ésszerű döntést hozták, így miután kizárták a nemzetközi kupákból az FTC ellenfeleként kisorsolt Skënderbeut, a magyar bajnok mégsem léphetett játék nélkül a harmadik körbe, hanem az albán második helyezett, és az Európa-liga-selejtező első meccsét egyébként már lejátszó Partizanival kell megküzdenie a továbblépésért.

A GÓLLÖVŐ ELIGAZOLT, A KAPUS A VEZÉR

Az albán Partizanit jóindulattal sem lehet európai szinten ismert csapatnak nevezni. Megkértük Ermal Kukát, az albán Panorama Sport újságíróját, hogy mutassa be nekünk az együttest, amely a Skënderbeu kizárása miatt szerepelhet a BL-selejtezőben.

„Nagyjából hasonló erősséget képvisel a két gárda, de a Skënderbeu tapasztaltabb az európai kupamérkőzéseket tekintve, hiszen az elmúlt években rendszeresen játszott a selejtezőben, az előző szezonban pedig bejutott az Európa-liga csoportkörébe – mondta a Nemzeti Sportnak az albán kolléga – A Partizani 4–5–1-es felállásban játszik, agresszív középpályássorral, amely leginkább arra törekszik, hogy megtörje ellenfele ritmusát. Gyors és ügyes játékosai vannak, akik gyakran váltogatják a szerepeket. Az együttes leginkább a kontrákra épít."

A Ferencváros többek között Lovrencsics Gergővel erősített a BL-selejtező előtt, Ermal Kuka szavaiból kiderül, hogy a Partizani inkább gyengült a nyáron.

„A csapat leggólerősebb játékosa már eligazolt, míg az egyik jobbhátvéd csapatot keres magának, és biztos nem játszik a Ferencváros ellen. Az együttesnek nincsenek sztárjai, az Európa-bajnokságon kerettag kapus, Alban Hoxha a vezér."

A jelek szerint tehát elöl vékony a gárda, amely szerdán elsősorban arra törekszik, hogy ne kapjon gólt.

„A csapat legnagyobb erőssége egyben a gyengesége a kiszámíthatatlanság – mondta Ermal Kuka. – Képes rá, hogy bárkivel szemben helytálljon, de legalább ugyanolyan gyakran középszerű. Ezért nem lett bajnok az előző szezonban. A nagyok ellen tökéletes meccseket zárt a Partizani, míg a gyengébb ellenfelekkel szemben rengeteg pontot veszített. A kispadon nem valami nagy a választék, és a támadósorban sincs sok variálási lehetőség. A kulcsjátékosok távozása gyengítette a Partizanit, így nincs sok esélye a továbbjutásra. Ettől függetlenül ha jó eredményt ér el hazai pályán – a kapott gól nélküli mérkőzés annak számítana –, az lökést adhat a csapatnak, hogy meglepje a papíron jóval esélyesebb Ferencvárost."

Az idény eleji forma a Fradinál ezúttal nem csak „megszokásból" várható, elvégre a szakosztály 115 éves történelme során a csapatnak még nem nagyon volt a mostanihoz hasonló felkészülési időszaka. Az edzéseket június 8-án elkezdő kerethez csak július 4-én csatlakozott a hét válogatott labdarúgó, s nyár folyamán egyetlen edzőmérkőzésen lépett pályára a legerősebb összeállításában.

Az összeszokottság hiányára még így sem lehet panaszkodni, a bajnokcsapatból csupán Roland Lamah távozott, valamint Nagy Ádám is eligazol, előbbit várhatóan a válogatottból már ismerős Lovrencsics Gergő, utóbbit pedig a középhátvéd posztról előrelépő Pintér Ádám pótolja, míg az ő helyét minden bizonnyal a Werder Brementől szerződtetett Oliver Hüsing veszi át. Kérdés ugyanakkor, hogy az Európa-bajnokságon részt vevő futballisták, valamint a Copa Americát megjáró Cristian Ramírez milyen állapotban tértek vissza Magyarországra – nem tudni, mennyire fáradt az Eb-n sokat futballozó Gera Zoltán, és azt sem, romlott-e a fizikuma a válogatottban epizódszerephez jutó, a felkészülést ezzel együtt szinte teljes egészében kihagyó játékosoknak.

Ezért lett volna kedvezőbb, ha a nemzetközi porondon egyelőre nem kell tétmeccset játszania a Fradinak, ez esetben további két hetet nyert volna Thomas Doll együttese az első igazán fontos összecsapásig. Mindamellett az edzésterhelés megfelelő beállításával nem lehet probléma, mert a hétvégén már kezdődik az NB I, vagyis a labdarúgók frissítését már amúgy is el kellett kezdeni, a múlt hét szerdán nyilvánosságra kerülő UEFA-döntés után csak apróbb módosításokat kellett végrehajtani a programban.

Végül pedig az ellenfél miatt sem szabad elbizakodottnak lenni, elmúltak már azok az idők, amikor csak legyintettünk az albán másodikra. Nem beszélve arról, ami óvatosságra intheti a Ferencvárost, hogy az El-selejtezőben a Slovan Bratislava is csak 0–0-ra végzett a Partizanival szemben – a tét nélkül lejátszott visszavágót a szlovákok 3–1-re nyerték meg.

Szóval tizenkét éve járt legutóbb az FTC a Bajnokok Ligájában, akkor is éppen albán csapattal, a KF Tiranával kezdett, s emlékezhetünk, szenvedve, idegenben szerzett több góllal jutott csak tovább. Az akkori folytatást vélhetően ezúttal is elfogadná a Fradi: noha a gárda a BL-ből kiesett a Sparta Prahával szemben, a Millwall legyőzésével az UEFA-kupa csoportkörébe jutott, s ott a Schalke, a Basellel, a Feyenoorddal és a Heartsszal is megmérkőzhetett.

DOLL: TISZTELETBEN TARTJUK AZ UEFA DÖNTÉSÉT
„Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését, és tisztában vagyunk azzal, hogy a Partizani egy nagyon jó csapat – idézi a fradi.hu Thomas Doll vezetőedzőt. – Az Európa-liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészíteni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stílusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat.”

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
1. MÉRKŐZÉS (július 13.)

20.00 Partizani (albán)–FTC (Tv: M4 Sport)
VISSZAVÁGÓ (július 20.)
19.30 FTC–Partizani (albán)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Oliver Hüsing (német, Werder Bremen – Németország), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan – Lengyelország, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők: Marco Djuricin (osztrák, Red Bull Salzburg – Ausztria, legutóbb kölcsönben Brentford – Anglia)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Csernik Kornél
Kiszemeltek: Bese Barnabás (MTK), Fiola Attila (Puskás Akadémia), Stieber Zoltán (Hamburg, a tavasszal kölcsönben Nürnberg – Németország), Szalai Ádám (Hoffenheim, a tavasszal kölcsönben Hannover 96 – Németország), Rafael van der Vaart (holland, Real Betis – Spanyolország)
Távozók: Hodgyai László (szabadon igazolható), Kunsági Roland (soroksági kölcsön után ETO FC Győr), Roland Lamah (belga, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Crvena zvezda – Szerbia, Egyesült Államok, Katar, Kína), Popov Patrik (Békéscsaba)
Kölcsönbe távozók: Csilus Ádám (Soroksár, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (Soroksár), Silye Erik (Soroksár), Valencsik Dávid (Soroksár, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Böde Dániel (érdeklődik iránta: Hapoel Beer-Seva – Izrael), Nagy Ádám (érdeklődnek iránta: Chelsea, Liverpool, Leicester City, Southampton – Anglia; Freiburg, Hamburg, Stuttgart – Németország; Bologna – Olaszország; Benfica – Portugália, Trabzonspor – Törökország; Marseille – Franciaország; Rapid Wien – Ausztria; Olympiakosz Pireusz – Görögország; Sevilla, Valencia – Spanyolország)

A FERENCVÁROS NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 8.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 17.: Ferencváros–Szekszárd 2–1 (Busai, Nagy D. – 11-esből)
Június 23.: Ferencváros–Cigánd 4–0 (Busai 2, Trinks, Csernik)
Június 29.: Ferencváros–Vozsdovac (szerb) 0–0
Július 6.: Ferencváros–Standard Liege (belga) 0–0, 11-esekkel 6–5
*Július 13., 20.00, Elbasan, BL-selejtező: Partizani Tirana (albán)–Ferencváros
*Július 20., 19.30, Budapest, BL-selejtező: Ferencváros–Partizani Tirana (albán)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik