nemzetisport.hu 2017.06.19 14:15 Frissítve: 2017.06.19 15:36

Honvéd: 50-50 százalék az esély a továbbjutásra – Van der Meer

Mint megírtuk, a magyar aranyérmes Honvéd az izraeli bajnokkal, a Korhut Mihályt foglalkoztató Hapoel Beer-Sevával találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójában. Lássuk, hogyan vélekednek a sorsolásról az érintettek.

 

Erik van der Meer, a Honvéd vezetőedzője: – Nehéz lesz – mondta a holland szakember a kispestiek hivatalos oldalának. – Nehéz a sorsolás, az izraeli csapat nagyon erős. Tavaly játszott az olasz Interrel, és kettő nullára nyert Milánóban. Izraelben jó a futball minősége, futballországról beszélünk. A büdzséjük magasabb, mint a miénk, de ennek ellenére, még így is ötven-ötven százalék az esély a továbbjutásra. Az NB I-ben már megmutattuk, hogy a büdzsé nem minden.

Barak Bahar, a Hapoel Beer-Seva vezetőedzője: – Ahogy az előző szezonban láthattuk, nincs olyan, hogy szerencse, ezt a magyaroknak is megmutatjuk – idézi a szakembert a csapat hivatalos Facebook-oldala. – Tisztességesen felkészülünk a párharcra, szokásunkhoz híven a maximumot nyújtjuk majd.

 
Izrael bajnokát kapta ellenfélül a Honvéd a BL-selejtezőben
BAJNOKOK LIGÁJA 2017–2018, PROGRAM, KULCSDÁTUMOK

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS (JÚLIUS 11. VAGY 12.)

Hapoel Beer-Seva (izraeli)–Budapest Honvéd (magyar)
VISSZAVÁGÓ (JÚLIUS 18. VAGY 19.)
Budapest Honvéd (magyar)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
A pontos időpontokat később határozzák meg.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.02.14 19:35:30

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

No, és a Szalah, Firmino kettős, de még a balbekk, Robertson is brillírozott Portóban. Az eredmény? 0–5!

2018.02.14 20:27:00

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A madridiak „címvédő arcukat” mutatták, hajrában elért találatokkal verték meg a párizsi csapatot.

2018.02.13 20:19:11

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szűk negyedóra után kiszakadt a gólzsák, Guardiola csapata négynél állt meg a St. Jakob Parkban.

2018.02.13 19:36:34

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Nagy lehetőséget szalasztott el a remekül kezdő Juventus. Sokba kerül majd a kihagyott büntető?

2018.02.12 22:01:43

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

BL-erősorrendünkben visszaesett a Chelsea, de az FC Barcelona nem mehet biztosra a sérült vad ellen.