Herczeg: Passz helyett lőttünk, lövés helyett passzoltunk

Vágólapra másolva!
2010.08.05. 09:58
null
Gyakori életkép a Basel–DVSC meccsről – ünneplő hazaiak, tanácstalan vendégek (Fotó: Action Images)
A DVSC-TEVA ma hajnalban tért haza Bázelből, ahol tegnap a BL-selejtező visszavágóján 3–1-re kikapott a svájci bajnoktól, így 5–1-es összesítéssel elbúcsúzott a sorozattól. A debreceniek szakvezetője, Herczeg András szerint játékosai a fontos helyzetekben rendre rossz döntéseket hoztak, ez vezetett az újabb vereséghez. A hazaiakat irányító Thorsten Fink a kihagyott helyzetek miatt bosszankodott a mérkőzés után.

„Az első félidőben kiegyensúlyozott mérkőzést láthattunk, sőt a huszadik percig kifejezetten jól játszottunk. Nagyon sajnálom, hogy egyetlen nagyobb helyzeten kívül nem sikerült továbbiakat kialakítanunk, pedig lett volna rá lehetőségünk" – kezdte értékelését a bázeli 3–1-es vereséget követően a DVSC klubmenedzsere, Herczeg András.

„Az volt a baj, hogy rossz döntéseket hoztunk. Amikor passzolni kellett volna, lőttünk, amikor meg lőni kellett volna, passzoltunk. A második félidőben belementünk egy adok-kapokba, amelyben a hazaiak felülmúltak bennünket, így teljesen megérdemelten győztek" – fogalmazott a szakember, aki szerint az első gólnak döntő jelentősége volt.

„Sosem jó gólt kapni, ám az első hazai találat kifejezetten rosszkor jött, rendkívül visszavetette játékosaimat. Annyira, hogy később képtelenek voltak felvenni a versenyt a hazaiakkal. Sajnálom, de a svájci fölény ellen egyszerűen nem tudtunk mit tenni" – mondta Herczeg.

Érdekes, hogy a Baselt irányító Thorsten Fink a 3–1-es győzelem és a továbbjutás ellenére sem volt teljesen elégedett, a szakember úgy véli, a tegnapinál jobb teljesítményre lesz szüksége a csapatának, ha helyt szeretne állni az európai színtéren.

„Noha kellően sokat volt nálunk a labda, és számtalan helyzetet kidolgoztunk, azokat nem sikerült teljes mértékben értékesítenünk. A jövőben figyelnünk kell, több koncentrációt várok csapatomtól, ha sokra akarja még vinni a nemzetközi kupaporondon.

A DVSC Bázelből hazatérő játékosai ma hajnalban, fél 2-kor landoltak a debreceni repülőtéren. Délelőtt regeneráláson vesz részt a csapat, holnaptól pedig megkezdődik a felkészülés a vasárnapi bajnokira.

A Debreceni VSC számára egyébként még nem fejeződött be a nemzetközi kupaszezon, ugyanis az Európa-liga rájátszásában, a csoportkörbe jutásért még játszhat a magyar bajnok. Igaz, aligha lesz egyszerű feladata, ugyanis ebben a körben már olyan csapatok is érdekeltek lesznek, mint a Manchester City, a Porto vagy a (Mallorca helyére beugró) Villarreal – hogy csak néhány nagy nevet említsünk.

MAGYAR CSAPATOK BÚCSÚJA A BL-től (2000-től)
2000; Dunaferr 3. selejtezőkör: Rosenborg (norvég) 2–2; 1–2
2001; Ferencváros 2. selejtezőkör: Hajduk Split (horvát) 0–0; 0–0, 11–esekel: 5–6
2002; ZTE FC
3. selejtezőkör: Manchester United (angol) 1–0; 0–5
2003; MTK 3. selejtezőkör: Celtic (skót) 0–4; 0–1
2004; Ferencváros 3. selejtezőkör: Sparta Praha (cseh) 1–0; 0–2 h.u
2005; Debreceni VSC 3. selejtezőkör: Manchester United (angol) 0–3; 0–3
2006; Debreceni VSC 2. selejtezőkör: Rabotnicski Szkopje (macedón) 1–1; 1–4
2007; Debreceni VSC 2. selejtezőkör: Elfsborg (svéd) 0–1; 0–0
2008; MTK 2. selejtezőkör: Fenerbahce (török) 0–2; 0–5
2009; Debreceni VSC A debreceniek a Kalmar; a Levadia és a Levszki kiverése után a BL-csoportban búcsúztak, a 4. helyen végeztek
2010; Debreceni VSC 3. selejtezőkör: FC Basel (svájci) 0–2; 1–3
     
2000–2008 között három selejtezőkör vezetett a főtáblára, a BL-csoportba. A magyar bajnok mindig a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe, azaz két párharcot kellett megnyernie ahhoz, hogy bejusson a BL csoportkörébe. Ha a 3. selejtezőkörben esett ki, akkor az UEFA-kupában folytathatta. 2000–2008 között a Ferencváros (2001), a Debreceni VSC (2006, 2007) és az MTK (2008) búcsúzott úgy, hogy még az UEFA-kupában sem szerepelhetett. 2004 őszén viszont a Ferencváros a BL-ből való búcsú után az UEFA-kupában bejutott a csoportkörbe.
2009-től már négy kör vezet a BL-csoportba. A magyar bajnok a második körben csatlakozik, tehát három párharcot kell megnyernie a főtáblára kerüléshez. Ha a harmadik selejtezőkörben esik ki, akkor az EL-selejtezőjében folytatja, ha a negyedik körben búcsúzik, akkor a Európa-liga csoportjába kerül.  

 
BASEL–DEBRECEN 3–1
 

 

EMLÉKEZTETŐ
EMLÉKEZTETŐ

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik