Gulácsi csalódott lenne, ha elbuknának a BL-főtábla kapujában

Vágólapra másolva!
2014.08.19. 13:52
null
Gulácsi Péter reményei szerint örülhetnek a playoffkör után (Fotó: Action Images)
Kedden öt mérkőzéssel kezdetét veszi a Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffköre. Pályán Gulácsi Péter Salzburgja, az Arsenal a Besiktas otthonában rajtol, a nap rangadóját a Napoli és az Athletic Bilbao vívja egymással.

 

Az Arsenal sikerrel vette az első akadályt a Premier League-ben, bár azért nem volt sima a Crystal Palace elleni meccs: a vendégek vezető góljára az első félidő ráadásában feleltek az „ágyúsok”, a találkozót pedig a második játékrész hosszabbításában döntötték el (2–1).

Érdekesség, hogy Arsene Wenger együttese az előző idényhez hasonlóan ezúttal is török csapat kiejtésével juthat a csoportkörbe, akkor a Fenerbahcét 5–0-s összesítéssel ejtették ki az angolok.

„Mindegy, milyen áron, de a csoportkörbe kell jutnunk – jelentette ki Arsene Wenger, az Arsenalt 1996 óra irányító francia szakember. – Az európai élcsapatok fejlődését leginkább a többi nagyágyú elleni mérkőzések szolgálják, úgy készülünk, hogy ismét a legjobbakkal csapunk össze.”

Ebben már van tapasztalata neki és az Arsenalnak egyaránt, az együttes a legutóbbi tizenhat szezonban rendre BL-főtáblás volt, igaz, egyszer sem tudta megnyerni a sorozatot.

Az előző idényben a csoportkörben a Napoli egy gólra volt, hogy továbbjusson, de a Borussia Dortmund és az Arsenal mögött végül harmadikként zárt a 12 pontos csapatok között. Az olaszok az Athletic Bilbao testén keresztül juthatnak ezúttal a főtáblára.

„Az Athletic Bilbao komplett csapat, bármire képes a pályán. A spanyoloknak megvan az az előnyük, hogy évek óta együtt játszanak. Nagyon érdekes, taktikai csatát várok, amely leköti a szurkolókat. Intenzív meccs lesz. A rájátszás nagyon fontos, a Napolinak ígéretes jövője van, de ehhez fontos, hogy továbbjussunk. Ha ez nem sikerül, akkor sem dől össze minden csak emiatt” – vélekedett az összecsapással kapcsolatban Rafael Benítez, a Napoli mestere.

„Óriási támogatást várok a szurkolóinktól, de szeretném, ha akkor is támogatnának mindenkit, ha hibázik. Fontos, hogy gólt szerezzünk, és jól védekezzünk, mert ezek a párharcok nem kilencven percig tartanak, egy hét múlva Bilbaóba kell utaznunk – tett tanúbizonyságot éleslátásáról a nápolyi edző. – Gonzalo Higuaín nincs topformában, ez normális a világbajnokság után, de van annyira erős, hogy egyedül képes eldönteni egy meccset. Dzemaili, Zúniga és Henrique nem lesz a csapatban, mert csupán néhány napja értek vissza a világbajnokságot követően, és vannak más játékosaim, akik jobb formában vannak jelenleg.”

„Túl jól ismerjük a Napolit, olyan kiváló játékosok alkotják a keretét, mint Callejón, Insigne, Mertens és Higuaín, ők mindannyian nagyon veszélyesek és rendkívül gyorsak – magasztalta az ellenfelet Ernesto Valverde, az Athletic Bilbao trénere. – Ugyanakkor nem emiatt aggódom, hanem, hogy rengeteg veszélyes kombinációjuk van, nemcsak kiváló játékosaik. Az valószínűleg előnyt jelenthet, hogy a mi csapatunk együtt készült fel a szezonra, de nem bántam volna, ha nekünk is van tíz-tizenkét játékosunk, aki a világbajnokságon szerepel, mint a Napolinak. Különösen, ha olyan kiválóságok állnak a rendelkezésedre, mint Gonzalo Higuaín, aki a világbajnokság után visszatérve, edzés nélkül beáll a PSG ellen, és öt perc alatt gólt szerez.”

„Nem tudom, van-e favorit, de valószínűleg a Napoli lenne az. Az előző szezonban is játszott a BL-ben, mi tizenhat éve nem voltunk ott. Ez a várakozás azt jelenti, hogy nagy felelősségünk van, és sok spanyol bízik bennünk. Ez nagy esély, amelyet az előző idényben megteremtettünk, és most élnünk kell ezzel. Egy idegenbeli gól nagyon fontos lehet számunkra” – tette hozzá a Valverde.

Gulácsi Péter csapata, a Red Bull Salzburg imponáló formában kezdte az osztrák idényt, öt fordulót követően 15 ponttal, 24–1-es gólkülönbséggel vezeti a bajnokságot, a kupában pedig 10–1-es sikerrel rajtolt. A BL-ben az azeri Qarabag ellen viszont idegenben 2–1-re kikapott, igaz, a visszavágón aratott 2–0-s siker után már csak egy lépés a főtábla.

„Teljes mértékben – válaszolta Gulácsi Péter, a Salzburg 24 éves kapusa a Nemzeti Sportnak arra a kérdésre, hogy készen állnak-e. – Szombaton megvertük idegenben az Admirát, másnap regeneráló edzésünk volt, hétfőn pedig videón elemeztük a Malmőt, úgyhogy tudjuk, mire számíthatunk. A svédek négy–négy–kettes felállásban játszanak, szélsőik gyorsak, főleg a beadásokra, a szabadrúgásokra és a szögletekre építik a futballjukat, de nem ívelgetnek össze-vissza, hátulról próbálják felépíteni a támadásokat. Tavaly az Elfsborggal játszottunk az Európa-ligában, kaptunk némi ízelítőt, de a Malmö bajnokként nagyobb játékerőt képvisel.”

Tavaly a Fenerbahce állította meg a BL-ben a salzburgiakat, most azonban már csak egy lépésre állnak a főtáblától, és papíron könnyebb ellenféllel találkoznak.

„Akkor a nem bajnoki ágon voltunk, ott erősebb csapatok jönnek szembe, és bár kikaptunk, játékban felvettük a versenyt. Ám azóta játszottunk a Bayern Münchennel, az Ajaxszal, a Basellel, tapasztaltuk, milyen a topfutball, az Európa-ligában sokáig meneteltünk, nemzetközi rutint szereztünk. Nem dől össze a világ, ha nem jutunk túl a Malmőn, mert decemberig akkor is európai kupában szerepelünk, de természetesen csalódott lennék, ha nem jutnánk be a BL-be.”

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, MIRE DÖBBENTEK RÁ GULÁCSIÉK AZ ELŐZŐ KÖRBEN A QARABAG ELLEN, HOGY MENNYIRE KÉSZÍTI FEL A BAJNOKSÁG A SALZBURGOT A BL-RE, ÉS HOGY MENNYIRE ELÉGEDETT A MAGYAR KAPUS A SAJÁT TELJESÍTMÉNYÉVEL, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT, AMELYET MÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS ELÉRHET!


A Steaua Bucuresti és a Ludogorec is megnyerte hétvégi bajnokiját, és az élen áll négy, illetve öt fordulót követően a román és a bolgár élvonalban. A bukarestiek hétvégi mérkőzésével kapcsolatban azonban mindenképpen ki kell emelni Claudiu Keserü játékát, hiszen az egyszeres román válogatott támadó hat gólt szerzett a Pandurii kiütése (6–0) során.

A Bayer Leverkusenben Stefan Kiessling „csupán” ötöt vállalt együttese 6–0-s sikeréből, a Német Kupában a hatodosztályú Alemannia Waldalgesheim ellen persze nem is illett megizzadniuk a gyógyszergyáriaknak. A Köbenhavn viszont az elmúlt hetekben csak a BL-ben örülhetett, előző két bajnokiját egyaránt elbukta hazai pályán, és öt forduló alatt csupán egy sikert aratott a Superligában.

BAJNOKOK LIGÁJA
RÁJÁTSZÁS A CSOPORTKÖRBE JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
A KEDDI PROGRAM
Salzburg (osztrák)–Malmö FF (svéd) 20.45 (tv: Digi Sport1)
Napoli (olasz)–Athletic Bilbao (spanyol) 20.45 (tv: Digi Sport2)
Steaua Bucuresti (román)–Ludogorec Razgard (bolgár) 20.45
Köbenhavn (dán)–Bayer Leverkusen (német) 20.45
Besiktas (török)–Arsenal (angol) 20.45 (tv: Sport2)

A SZERDAI PROGRAM
Standard Liege (belga)–Zenit (orosz) 20.45 (tv: Digi Sport2)
Maribor (szlovén)–Celtic (skót) 20.45
Aalborg (dán)–APOEL Nicosia (ciprusi) 20.45
Slovan Bratislava (szlovák)–BATE Boriszov (fehérorosz) 20.45
Lille (francia)–Porto (portugál) 20.45 (tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik