Galliani továbbra is bízik a továbbjutásban

2010.03.09. 18:41
null
Galliani optimista a visszavágó előtt (Fotó: Action Images)
Címkék
Az olasz labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő AC Milan ügyvezető igazgatója, Adriano Galliani bizakodóan várja a Manchester United elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágóját, amelyen szerinte együttese győzedelmeskedhet.
A milánóiak esélye mindenesetre erőteljesen csökkent a továbbjutásra, miután hazai pályán 3–2-es vereséget szenvedtek az angol csapattól.

„Hiszek benne, hogy meg tudjuk csinálni. Ebben a szezonban már nyertünk Marseille-ben és a Real Madrid otthonában, utóbbi ráadásul a csoport élén végzett” – kezdte okfejtését Galliani.

„Ha a Zürich elleni mérkőzéseinket megnyertük volna, a Lyon ellen játszhatnánk, és talán valamivel könnyebb dolgunk lenne” – tette hozzá az ügyvezető, aki kitért együttese legutóbbi fellépésére, amelyen gól nélküli döntetlen született az AS Roma otthonában.

„A hétvégi római találkozón nem nyomasztott minket a telt ház, és kézben tudtuk tartani a dolgokat a mérkőzést túlnyomó részében” – utalt még egyszer Galliani együttese idegenbeli tartására.

„Ötvenkét vagy ötvenhárom bajnokság zajlik Európában, de mindössze egy csapat nyerheti meg a Bajnokok Ligáját” – zárta mondandóját a piros-feketék ügyvezető igazgatója.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
28 perce

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
33 perce

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
52 perce

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
1 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
1 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
1 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik