Ferguson: Nem hibáztam az összeállításnál

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 07:41
null
Smith (jobbra) talán éppen a jelenlegi rendszer hibáit ecseteli Fergusonnak (Fotó: Reuters)
Sir Alex Ferguson alaposan felforgatott csapattal küldte pályára a Manchester Unitedet, amely hazai pályán csak 0–0-s döntetlent ért el a Rangersszel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének első játéknapján. A skót menedzser szerint azonban nem ezért maradt el a győzelmük. Ferguson kollégája, Walter Smith elégedett volt játékosai teljesítményével, de úgy érzi, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ellehetetleníti a kisebb klubok helyzetét, így azok nem tudják felvenni a versenyt az elittel.

A Manchester United vasárnap a Liverpoolt fogadja a bajnokságban, ez pedig meglátszott a Rangers elleni kezdőcsapatán. Ferguson tíz helyen változtatott az Everton elleni kezdőhöz képest.

SZAVAZÁS

Ön szerint erősebb csapatot kellett volna pályára küldenie Fergusonnak a Rangers ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Valószínűleg megkapom majd a kritikát, hogy nem a legjobb összeállításunkban játszottunk – mondta a skót menedzser a lefújás után. – Szerintem azonban igen erős csapattal álltunk fel. Az emberek elfelejtik, hogy közülük nyolcan ott volt a Chelsea elleni Szuperkupa-mérkőzésen."

„Remek kerettel rendelkezünk, nem volt probléma, hogy ezeket a labdarúgókat szerepeltessem. Meg kellett volna nyernünk a meccset, de el kell ismerni, hogy nem könnyű megbontani a Rangers védelmét. Úgy érzem, jól játszottunk, de ők visszaálltak a tizenhatosuk elé, ami bejött nekik."

Ferguson bosszúságát csak fokozza, hogy Antonio Valenciát a jelek szerint hosszú időre elvesztette. „Kórházba szállították. Úgy tűnt, kifordult és eltört a bokája. Valószínűleg hosszú időre kidőlt" – beszélt ecuadori légiósáról a szakember.

Ferguson azonban nem vont le messzemenő következtetéseket a döntetlenből: „Mindig azt mondom, tíz pont kell ahhoz, hogy egy csapat továbbjusson a nyolcaddöntőbe. Az elmúlt években remek volt a hazai mérlegünk, most ezen rontottunk egy kicsit. A hátralévő öt mérkőzésen kilenc pontot kell szereznünk."

David Weir egyetértett Fergusonnal, a Rangers rutinos védője a mérkőzés után elmondta, érzése szerint erős együttes ellen léptek pályára. „Akár húsz játékost is cserélhetnének, még akkor is erős lenne a United. Ha azt látod, hogy Ryan Giggs csak csereként lép pályára, egyből megérted, milyen erős a keretük."

„Nehéz volt számunkra a találkozó, az Old Traffordon nehéz jó eredményt elérni, így nagyon örülünk az egy pontnak. Tisztelnünk kellett az ellenfelet – elismerem, nagyon védekező stílusban játszottunk, de így kellett játszanunk" – tette hozzá Weir.

Walter Smith, a Rangers menedzsere elégedetten értékelte csapata teljesítményét, de nem fukarkodott az Európai Labdarúgó-szövetségnek címzett kritikákkal. „Büszke vagyok arra, ahogy a labdarúgóim játszottak. Nem ők tehetnek róla, hogy ilyenek az erőviszonyok, az UEFA engedi, hogy teljesen rossz rendszer alakuljon ki. A kis országok nagy klubjai szenvednek a pénzügyi problémák miatt, és nagyon nehéz lépést tartani a nagyokkal."

„Nemcsak Skóciáról beszélek. A holland vagy a portugál klubok is szenvednek: ugyanúgy nincsen esélyük megnyerni a Bajnokok Ligáját, mint ahogy az angol csapatok nyolcvanöt százalékának sincsen semmi esélye a Premier League-aranyra. És az élet minden területén könnyebb rombolni, mint alkotni. Nem vagyok büszke arra, hogy végig védekeztünk a meccsen, de más lehetőségünk nem maradt" – nyilatkozta a szakember.

 

 EMLÉKEZTETŐ
BL, C-CSOPORT
Manchester United–Rangers 0–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik