- Utolsó módosítás:
- 2011-04-29 00:02:17
DVSC: „A BL-ellenfelek teljesítménye felértékeli az eredményeket”
Bartha Csaba, a Debrecen labdarúgócsapatának klubigazgatója az együttes hivatalos honlapjának elmondta, most látszik igazán, mennyire erős csapatokkal került egy csoportba a DVSC, mivel a Lyon a Real Madridot búcsúztatta a nyolcaddöntőben, a Fiorentina pedig csak az idegenben lőtt kevesebb gólja miatt esett ki a Bayern München ellen a legrangosabb európai kupasorozatból.
„A nyolcaddöntő során mutatkozott meg igazán, milyen erős együttesekkel mérkőztünk meg. A firenzeiek ellen csak idegenben lőtt több góllal jutott tovább a Bayern München, amely ráadásul játékvezetői segítséget is kapott, hiszen a németek egyik találata lesből született. A Lyon pedig a Real Madridot verte ki, amelyben véleményem szerint a világ legjobb labdarúgói játszanak, elég csak Ronaldót vagy Kakát említenem. Az eredmények tudatában még inkább felértékelődik, hogy a Fiorentinával a Puskás Ferenc Stadionban egy közönségszórakoztató, 3–4-es mérkőzést tudtunk játszani, ami szerintem óriási fegyvertény. A franciáktól ugyan oda-vissza kikaptunk 4–0-ra, de azt gondolom, hogy semmi okunk sincs a szégyenkezésre, nem véletlenül fektették két vállra Real Madridot" – nyilatkozta Bartha Csaba a DVSC hivatalos honlapjának.
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 19:18 Izland: a próbajáték után nem kínáltak szerződést a három magyarnak
- 19:09 Anglia: Arryvederci, Fabio! - így búcsúzik a brit sajtó Capellótól
- 18:54 Felkészülés: Dzsudzsák megszerezte az első gólját a Dinamo Moszkvában
- 18:45 Videó: „Csalódott vagyok, mert ez volt életem eddigi legjobb teljesítménye”
- 18:43 Tenisz: még három versenyen láthatjuk Fernando Gonzálezt játszani
- 18:34 Serie A: Gilardinót egy hónapig nélkülözni kénytelen a Genoa
- 18:13 Barcelona: Piqué örülne, ha a Bernabéuban lenne a kupadöntő
- 18:11 Haladás: Kulcsár szerződésébe nem kerül be a kivásárlási ára
- 18:09 Videó: „Folyamatosan követni, majd lassítani kell a Kiel játékát”
- 18:00 Milan: a Benfica spanyol középpályását akarják a piros-feketék
- 17:45 Videó: Bicfalvi bombagólt lőtt a Debrecennek, majd jött az eső...
- 17:33 Jégkorong: Szuper Levente lesz a Vasas szakosztályának az elnöke
- 17:23 Formula-1: Nico Rosberg volt a leggyorsabb a harmadik tesztnapon
- 17:20 Videó: Dudás Ádám góljánál mit csinált a Kubany Krasznodar kapusa?
- 17:20 Asztalitenisz, World Tour: Póta bravúros győzelemmel nyolcaddöntős
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Fabregas: Ez volt az egyik legjobb mérkőzésem
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Több mint 20 nagyméretű műfüves pálya épül 2012-ben
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- Labdarúgás: továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb klubja
- Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt
IT gyakornok
Raiffeisen Bank Zrt.
Rendszergazda
Budapesti Cég
Flottaértékesítő
Hovány Kft.
Ingatlan tanácsadó
Otthon Centrum
Jogász
DoclerHolding Kft.
Póker
Jól taktikázol? Jól blöffölsz? A szerencsét is magad mellé tudod állítani? Kattints és tedd próbára pókertudásod ingyen!
Póker






