Dortmundban hallani sem akarnak elveszett szezonról

Vágólapra másolva!
2013.03.05. 12:05
null
Ha valaki sokat tehet Jürgen Klopp edző mosolyának konzerválásáért, az Robert Lewandowski (Fotó: Action Images)
Idegenben szerzett két góljának, a 2–2-es donecki döntetlennek köszönhetően a Borussia Dortmund hajszálnyi előnnyel várja a Sahtar elleni kedd esti visszavágót a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Jürgen Klopp, a német csapat vezetőedzője mértéktartó maradt, és nem számolgat: szerinte az égvilágon semmi sem dőlt el.

 

„Megmenteni a szezont" – gyakori kifejezés ez olyan csapatokkal kapcsolatban, amelyek egy karakteres sikersorozat után leszorulnak a magaslatokról, de még van egy szalmaszál, amelybe kapaszkodhatnak. Látszólag ilyen szituációba keveredett a legutóbbi két német bajnoki címet elhódító Borussia Dortmund is, amelyet a kiváló idényt futó Bayern München nemcsak a Német Kupától búcsúztatott el a napokban, hanem – szinte bizonyosan – a bajnoki ismétléstől is.

„Egy szóval sem mondtuk, hogy ez az idény rosszul sült volna el számunkra – hessegette el a BVB egyik lengyel légiósa, Jakub Blaszczykowski a gondolatot, hogy a Bajnokok Ligája vigaszt jelentő szalmaszálként szerepelne a dortmundi tervekben. – Természetesen megint meg akartuk nyerni a bajnoki címet, de a Bayern idén nagyon erős. Tény, hogy kiestünk a kupából is, ám ettől még kedd este teljes szívből örülünk majd, feltéve persze, hogy továbbjutunk."

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat jut be a BL-negyeddöntőbe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Jürgen Klopp vezetőedző is értetlenségének adott hangot az „elveszett szezon" kifejezést hallván és olvasván, hiszen a Bundesliga második helye – amelyre igen jók csapata esélyei – három éve még álombeli sikernek számított volna, és ugyebár itt a Bajnokok Ligája, ahol karnyújtásnyira a negyeddöntő. Ez a karnyújtás persze sokkal nagyobb erőfeszítést igényel majd, mintha egy laza reggeli gimnasztikázásról lenne szó.

„Az első felvonás semmit sem döntött el, még ha elsőre úgy tűnik is, hogy aprócska előnyt szereztünk – utalt Klopp a Doneckben elért két gólra. – Azt szokták mondani, hogy itt már a legkisebb hibákért is meg kell fizetni, de én másképp gondolkodom. Hiba nélkül lehetetlen futballozni. Olyan teljesítményt kell nyújtani, hogy néhány hibának ne legyen jelentősége."

A Borussia a Hannover 3–1-es legyőzésével melegített, az eltiltásából visszatérő Robert Lewandowski kétszer is a kapuba talált. Nem jó hír ugyanakkor, hogy bár úgy festett, a donecki meccsen gólt szerző Mats Hummelst sikerül kikúrálni az influenzából, ez a remény végül meghiúsult.

Dortmund városának vendége nem akármilyen csapat: a leghitelesebben talán éppen a Sahtar jelképezi azokat az ambíciókat, amelyek a Bajnokok Ligája trófeájának Keletre költöztetését célozzák. A nagyra törő terveket jól példázza az ukrán sztárcsapatot edző Mircea Lucescu hétfői kijelentése, mely szerint amelyik csapat továbbjut ebből a párharcból, „bizonyosan ott lesz a fináléban".

MIT ÉRHET A DONECKI IKSZ?
A német klubok európai kupapárharcokban hét alkalommal kezdtek idegenbeli döntetlennel, és hatszor ki is harcolták a továbbjutást. Az egyetlen kivételt éppen a Dortmund szolgáltatta, ráadásul 2–2-es első felvonás után: az UEFA-kupa 1994–1995-ös idényének elődöntőjében a Juventus képes volt 2–1-re megnyerni a dortmundi második mérkőzést, amivel továbbjutott.

„Az Ajaxot, a Real Madridot és a Manchester Cityt felvonultató csoportból úgy jutottak tovább, hogy hazai pályán hat-hét tiszta helyzetet alakítottak ki mindegyikük ellen – dicsérte az ellenfelet Lucescu. – S bár a Bundesligában olajozottan futballoznak, a hibáink nélkül nem szereztek volna gólt ellenünk. Fizikailag talán jobb állapotban lesznek, rajtunk meg nagy lesz a nyomás, de ha nem ajándékozzuk meg őket a hibáinkkal, lesz keresnivalónk."

Az első meccset eltiltás miatt kihagyó Olekszandr Kucser visszatér, és elfoglalja az ingatag formában futballozó, ráadásul az odavágó óta meg is sérülő Dmitro Csihrinszkij helyét Jaroszlav Rakickij mellett a védelem közepén.

A hosszú ukrajnai téli álomból ébredő Sahtar simán nyert a pénteki hazai idénynyitón (Voliny, 4–1), és majdnem olyan magabiztosan vezeti hazája tabelláját, amilyennel a Dortmund nagy riválisa, a Bayern a Bundesligáét. Ha úgy vesszük, a Sahtar szezonja már meg van mentve…

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BORUSSIA DORTMUND (német)–SAHTAR DONECK (ukrán)
Dortmund, 20.45 (tv:
Digi Sport 1, élő). V: Skomina (szlovén)
A várható kezdőcsapatok
DORTMUND:
Weidenfeller – Piszczek, Szubotics, Felipe Santana, Schmelzer – Gündogan, Kehl – Blaszczykowski, M. Götze, Reus – R. Lewandowski. Vezetőedző: Jürgen Klopp
SAHTAR:
Pjatov – Srna, Rakickij, Kucser, Rat – Hübschman, Fernandinho – Alex Teixeira, Mhitarjan, Douglas Costa (Taison) – Luiz Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu
Az első mérkőzésen: 2–2

Kövesse a mérkőzést a Nemzeti Sport Online folyamatosan frissülő, élőképes tudósításában!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik