SZELI MÁTYÁS 2018.02.12 23:41 Frissítve: 2018.02.13 06:20

Bűz és csillogás – Szeli Mátyás jegyzete

 

Az idén is elérkezett az időszak, amikor „végre” elhasználhatjuk a régi, de tulajdonképpen helytálló klisét a Bajnokok Ligája kapcsán: most jön a java.

A továbbjutó helyek elkelésével az utolsó forduló(k)ban kevésbé izgalmas csoportkört felváltja a kieséses szakasz, amelyben már egy-egy hiba, rossz tíz perc jelentheti a különbséget dicsőség és bukás között.

 
BAJNOKOK LIGÁJA 2017–2018, PROGRAM, KULCSDÁTUMOK

Ez az a sorozat, amelyben különféle futballkultúrák összecsapását élvezhetjük, amely újra és újra felhevíti azt a mindig élvezetes vitát, hogy melyik a legerősebb bajnokság. Harry Kane, Neymar, Lionel Messi, Cristiano Ronaldo, Robert Lewandowski és társaik ismét a képernyők elé szegeznek minket keddenként és szerdánként. Különleges egyéniségek, tradicionális és újgazdag együttesek, eltérő stílusok feszülnek egymásnak.

Eközben a klubok tulajdonosai is legalább olyan sokszínűek.

Nem meglepő módon vannak köztük kétes körülmények között meggazdagodó üzletemberek. Találunk olyat is, aki antidemokratikus ország egyik vezetője, féltestvére pedig egyebek mellett büntetlenül verhetett félholtra és abuzálhatott egy szerencsétlent elektromos ösztökével. Egy másik szupercsapat szimplán olyan állam játékszere, ahol például a megkövezés, illetve a korbácsolás is bevett büntetési forma, vagy akár börtönbe is lehet kerülni házasságon kívüli szexért.

A másik oldalon ott vannak, akik a tiszteletbeli nyugati üzletember álcájában tetszelegnek, miközben nagy erőfeszítések árán próbálják átpréselni magukat a különféle kiskapukon és egy centet sem hagynak elgurulni.

Akad köztük, aki csapatát jelzálogként használva javarészt hitelből vette meg klubját, amely így jelentős adósságállományt görget maga előtt. Ők azok, akik nem leépítenek, hanem racionalizálnak, ők nem ismernek szurkolót, csak fogyasztókat és a legrosszabb helyzetben sem feledkeznek meg saját osztalékukról.

Persze ilyenkor lazán odavethetjük, a legmagasabb szintű szórakoztatáshoz pénz kell, annak pedig nincs szaga. Rendben, csak akkor ne tessék finnyásan vagy szipogva elfordulni, ha valami sokkal bűzösebb is érkezik a bankjegyekkel!

Félreértés ne essék, senkinek sem akarom elvenni a kedvét attól, hogy élvezze a ránk váró csúcsfutballt, hiszen a BL az „ipar” csúcsterméke, korántsem mindenkinek mocskos a keze, aki benne van és tényleg kivételes sztárok fényében fürdőzhetünk.

Csak ne hagyjuk magunk teljesen elvakítani!

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2018.02.14 19:35:30

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

No, és a Szalah, Firmino kettős, de még a balbekk, Robertson is brillírozott Portóban. Az eredmény? 0–5!

2018.02.14 20:27:00

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A madridiak „címvédő arcukat” mutatták, hajrában elért találatokkal verték meg a párizsi csapatot.

2018.02.13 20:19:11

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szűk negyedóra után kiszakadt a gólzsák, Guardiola csapata négynél állt meg a St. Jakob Parkban.

2018.02.13 19:36:34

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Nagy lehetőséget szalasztott el a remekül kezdő Juventus. Sokba kerül majd a kihagyott büntető?

2018.02.12 22:01:43

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

BL-erősorrendünkben visszaesett a Chelsea, de az FC Barcelona nem mehet biztosra a sérült vad ellen.