BL: zárt kapuk mögött rendezik a Lyon első hazai mérkőzését

Vágólapra másolva!
2018.08.27. 14:33
Nézők nélkül, zárt kapuk mögött kell lejátszania az Olympique Lyonnak az első hazai csoportmérkőzését a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es szezonjában.

Az európai szövetség (UEFA) hétfői tájékoztatása szerint a francia csapat a szurkolói miatt bűnhődik, akik az Európa-liga 2017–2018-as szezonjának egyik mérkőzésén rendbontóan viselkedtek és rasszista megnyilvánulásokat tettek.

Az UEFA ezen felül 100 ezer eurós (32.4 millió forint) büntetést szabott ki a Lyonra, míg további egy zárt kapus mérkőzésre szóló büntetését két évre felfüggesztette.

A Lyon az El előző kiírásának nyolcaddöntőjében a CSZKA Moszkvával szemben búcsúzott. Az 1–0-s idegenbeli győzelmet követően otthon 3–2-re kikapott, így idegenben szerzett több góllal összesítésben az orosz együttes bizonyult jobbnak. A büntetést az utóbbi mérkőzésen történtek miatt szabta ki a Lyonra az UEFA.

A BL-csoportkör küzdelmei szeptember 18-án kezdődnek, a csoportok beosztását csütörtökön sorsolják ki. A francia bajnokságban bronzérmes Lyon alanyi jogon főtáblás.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik