BL: újabb MU-csoda, Benzema Henry előtt, CR Eto'óékat követte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 10:59
null
Karim Benzema lett a legeredményesebb francia góllövő az európai kupák történetében (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában láthattuk a Manchester United újabb csodafordítását, a Real és a Manchester City gálázását, vagy éppen a Hoffenheim hősies felállását. A szerdai meccsek legérdekesebb statisztikáiból válogattunk.



A Bayern Robert Lewandowski duplájával 2–0-ra legyőzte otthon az AEK Athént – a lengyel támadó a 76 BL-meccsén 49-szer volt eredményes. A münchenieknek ez volt az 50. hazai BL-meccsük olyan ellenféllel szemben, amely nem az öt topligából érkezett, ebből ez volt a 42. győzelem, hét döntetlen mellett egy IFK Göteborg elleni, 1997. decemberi vereség teszi teljessé az összképet. A gólkülönbség is impozáns, 136–19. A német csapat 53 nap után nyert ismét hazai tétmeccset, 17 év óta nem volt ilyen hosszú sorozat – négy nyeretlen meccs után jött össze ismét a siker. Thomas Müller a 103. BL-meccsét játszotta, ezzel beérte Oliver Kahnt (103), és már csak Philipp Lahm (105) előzi meg a bajoroknál.

A Manchester City a végére alaposan megszórta a Sahtar Donecket (6–0). Az ukrán csapatok így 29. nekifutásra sem tudtak nyerni Angliában, hat döntetlen mellett ez már a 23. vereség volt.

Az Ajax 654 perc után kapott ismét gólt – a Benfica vendégeként 1–1 –, ezt megelőzően legutóbb október 2-án a Bayern vette be az amszterdami kaput. A hollandoknak így sem kell búsulniuk, két meccsel a csoportkör zárása előtt négy ponttal megelőzik a portugálokat, így ha győznek Athénban az AEK ellen vagy a Bayern nem kap ki otthon a Benficától, akkor biztosan nyolcaddöntős. Az Ajax gólját a nyáron igazolt Dusan Tadics szerezte, aki a századik szerb BL-góllövő lett, az előkészítésért pedig Hakim Zijes felelt, aki 2016-os szerződtetése óta a 38. gólpasszát jegyezte. Ez 12-vel több mint bármelyik másik Eredivisie-játékos mutatója... Az együttes a 10. európai kupameccsén maradt veretlen, ez a legjobb sorozata az 1994–1996 közötti 24-es széria (közte az 1995-ös BL-győzelemmel) óta.

Karim Benzema megszerezte a 200., majd a 201. gólját is a Real Madrid színeiben, a 30 éves támadó hetedikként érte el a 200-as mérföldkövet a királyi gárdában (Alfredo Di Stéfano, Puskás Ferenc, Santillana, Hugo Sánchez, Raúl és Cristiano Ronaldo volt erre korábban képes). A Plzen elleni második találata már a 60., európai kupasorozatban szerzett találata volt (a 112. meccsén), ezzel Thierry Henryt (140 meccs, 59 találat) megelőzve a legeredményesebb francia támadó lett. Nála többször csak Cristiano Ronaldo (123), Lionel Messi (108), Raúl (76), Filippo Inzaghi (70), Gerd Müller (68), Andrij Sevcsenko (68) és Ruud van Nistelrooy (62) talált be az európai kupákban.

A Real másik támadójának, Gareth Bale-nek fekszik mostanában a BL-csoportkör, a legutóbbi kilenc találkozóján öt gólt és öt gólpasszt jegyzett. Toni Kroosnak sem volt rossz meccse, az első két gólt ő készítette elő, az ötödiket pedig ő szerezte, így először volt olyan BL-találkozója, amin három kanadai pontot jegyzett. A német középpályásnak ez a 93. fellépése volt a csúcssorozatban.

Solari ritka bravúrja. A 42 éves argentin lett a Real Madrid történetének harmadik edzője, aki az első három meccsét kapott gól nélkül nyerte meg. Erre korábban José Berraondo (1928) és Luis Carniglia (1957) volt képes.

A Hoffenheim ghánai védője, Kasim Nuhu a Lyon otthonában az 51. percben megkapta második sárga lapját. Ő lett a BL történetének hatodik játékosa, akit BL-debütálása során kiállítottak. Szalai Ádám csapata ennek ellenére pontot szerzett 0–2-ről tíz emberrel felállva, ilyenre még egy gárda sem volt korábban képes.

Cristiano Ronaldo lett az ötödik futballista, aki a BL-ben angol, spanyol és olasz csapat játékosaként is eredményes tudott lenni. Korábban erre Samuel Eto'o, Álvaro Morata, Fernando Llorente és Júlio Baptista volt képes. A portugál öt meccs után talált be ismét az elitsorozatban, 453 perc és 20 lövés után volt ismét eredményes.

Újabb manchesteri csoda. A Juventus CR találata ellenére sem tudott nyerni, mivel a United az utolsó öt percben megfordította a meccset. A csereként beálló Juan Mata újra szabadrúgásból volt eredményes, majd egy össze-vissza pattogó labda Alex Sandróról került a saját kapujába. Ezt megelőzően a „vörös ördögök” legutóbb a legendás, 1999-es BL-döntőn fordítottak úgy, hogy a 85. percben 1–0-s hátrányban voltak. Mint ismert, akkor a csereként beálló Teddy Sheringham és Ole Gunnar Solskjaer 91. és 93. perces góljával nyert a United a 6. perc óta vezető Bayern München ellen. Az együttes harmadszor verte meg idegenben a Juventust, ez korábban még egy csapatnak sem sikerült a BL-ben. José Mourinho csapata vendégként nem törik meg mostanában, ha gólt kap: a legutóbbi három, idegenbeli meccsén a Chelsea (2–2), a Bournemouth (2–1) és a Juve (2–1) ellen is fordított 0–1-ről, igaz, a londoni „kékek” a 96. percben megmentettek egy pontot.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
E-CSOPORT
Bayern München (német)–AEK Athén 2–0 (1–0)

München, Allianz Aréna, 70 000 néző. Vezette: Jug (szlovén)
Gólszerző: Lewandowski (31. – 11-esből, 71.)

Benfica (portugál)–Ajax (holland) 1–1 (1–0)
Lisszabon,
Estádio da Luz, 51 628 néző. Vezette: Rocchi (olasz)
Gólszerző: Jonas (29.), ill. Tadics (61.)

A CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 4 3 1 7– 1 +6 10
2. Ajax 4 2 2 6– 2 +4 8
3. Benfica 4 1 1 2 4– 6 –2 4
4. AEK Athén 4 4 2–10 –8 0

F-CSOPORT
Lyon (francia)–Hoffenheim (német) 2–2 (2–0)
Lyon, OL-stadion, 53 850 néző. Vezette: Makkelie (holland)
Gólszerző: Fekir (20.), Ndombele (28.), ill. Kramaric (65.), Kaderábek (92.)
Kiállítva: Kasim (51., Hoffenheim)

Manchester City (angol)–Sahtar Doneck (ukrán) 6–0 (2–0)
Manchester, City of Manchester Stadion, 52 286 néző. Vezette: Kassai (magyar)
Gólszerző: David Silva (13.), Gabriel Jesus (24., 72., 92. – az első kettőt 11-esből), Sterling (49.), Mahrez (84.)

A CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA EL!

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 3
1 12– 3 +9 9
2. Lyon 4 1 3
9– 8 +1 6
3. Hoffenheim 4
3 1 8– 9 –1 3
4. Sahtar Doneck 4
2 2 4–13 –9 2

G-CSOPORT
Viktoria Plzen (cseh)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (0–4)
Plzen, Doosan Arena, 11 483 néző. Vezette: Aytekin (német)
Gólszerző:
Benzema (21., 37.), Casemiro (23.), Bale (40.), T. Kroos (67.)

CSZKA Moszkva (orosz)–AS Roma (olasz) 1–2 (0–1)
Moszkva, Luzsnyiki Stadion, 64 454 néző. Vezette: Cakir (török)
Gólszerző: A. Sigurdsson (50.), ill. Manolasz (4.), Lo. Pelelgrini (59.)
Kiállítva: Magnússon (56., CSZKA)

A CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 4 3 1 10– 2 +8 9
2. Roma 4 3 1 10– 4 +6 9
3. CSZKA Moszkva 4 1 1 2 4– 7 –3 4
4. Viktoria Plzen 4 1 3 3–14 –11 1

H-CSOPORT
Valencia (spanyol)–Young Boys (svájci) 3–1 (2–1)
Valencia, Estadio Mestalla, 36 480 néző. Vezette: Kovács I. (romániai)
Gólszerző: Santi Mina (14., 42.), Soler (56.), ill. Assalé (37.)
Kiállítva: S. Sanogo (77., Young Boys)

Juventus (olasz)–Manchester United (angol) 1–2 (0–0)
Torino, Juventus Stadion, 41 470 néző. Vezette: Hategan (román)
Gólszerző: C. Ronaldo (65.), ill. Mata (86.), Bonucci (90. – öngól)

A CSOPORT ÖSSZEFOGLALÓJÁT ITT OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 4 3 1 7– 2 +5 9
2. Manchester United 4 2 1 1 5– 2 +3 7
3. Valencia 4 1 2 1 4– 4 0 5
4. Young Boys 4 1 3 2–10 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik