BL: tartalom és forma – a Tottenham–Liverpool taktikai szemszögből

Vágólapra másolva!
2019.06.01. 14:35
null
A Premier League után a Bajnokok Ligájában is összecsap a Tottenham és a Liverpool (Fotó: AFP)
Szombaton rendezik a Bajnokok Ligája döntőjét Madridban, amelyben két angol klub, a Tottenham és a Liverpool vív meg a trófeáért. A két menedzser, Mauricio Pochettino, illetve Jürgen Klopp a világ legjobb szakemberei közé tartozik, mindkettejük csapata jellegzetes futballt játszik, ezért arra kértük Beregi István videoelemzőt és televíziós szakértőt, hogy különféle szempontok alapján elemezze a Nemzeti Sportnak a két együttes játékát.

Szakszemmel vizsgáltuk meg, hogy mire kell figyelni a Tottenham és a Liverpool összecsapásánál.

ALAKZAT

Az internetről a profi futballba
A huszonhat esztendős Beregi István pszichológus szakon diplomázott, autodidakta módon tanulta a videoelemzést. Eleinte saját blogján osztotta meg meglátásait, több helyre írt elemzéseket, a mai napig a legnevesebb angol és német nyelvű taktikai oldal, a spielverlagerung.com egyik szerzője. Innen többen léptek tovább a futball világába, René Maric mára a Salzburg másodedzője lett, míg a honlap munkatársai közül akad, aki a Fulhamnél, a Huddersfieldnél vagy a Hajduk Splitnél helyezkedett el különféle szerepkörökben. Az M4 Sportnál televíziós szakértőként is dolgozó Beregi István 2016 júliusától kezdve az MTK Budapest videoelemzője volt, idén március elején Feczkó Tamás menesztését követően neki is mennie kellett.

TOTTENHAM: „A Tottenham viszonylag sok formációt kipróbált ebben az idényben, míg a Liverpool csak kettőt (4–3–3, 4–2–3–1). A három belső védős rendszer például nagyon nem jött be az Ajax ellen, így szinte biztos, hogy Mauricio Pochettino szombaton nem ezt alkalmazza. Arra számítok, hogy úgynevezett aszimmetrikus 4–2–3–1-ben állnak fel, ez azt jelenti, hogy a balszélső ad szélességet a csapatnak – ha Harry Kane bevethető, akkor ez Szon Hung Min lesz –, kint marad a vonal mellett, míg a jobb oldalon elvileg Christian Eriksen játszik szélen, de ő mindig középre húz, és a helyén a jobbhátvéd Kieran Trippier fut fel. Ezért nevezzük aszimmetrikusnak ezt az alakzatot. Persze az sem zártható ki, hogy Pochettino a rombusz alakzatot próbálja ki a mérkőzésen, ebben az esetben Lucas Moura lenne Harry Kane mellett, mögöttük Eriksen (vagy Szon) lenne a támadó középpályás, míg mögötte három stabilabb középpályás kapna szerepet.”

LIVERPOOL: „A Liverpoolra leginkább a 4–3–3-as felállás jellemző, persze itt nem arról van szó, hogy két vonalszélsővel és egy klasszikus középcsatárral játszik. Roberto Firmino nem is hamis kilences, inkább támadó középpályás, annyit lép vissza, míg a két szélső közül Sadio Mané szinte sosincs a szélen, befelé mozog, és teret nyit a balhátvéd Andrew Robertsonnak. A másik oldalon Mohamed Szalah többet marad kint, hiszen mögötte játszik a jobbhátvéd Trent Alexander-Arnold, aki az egyik legjobban passzoló hátvéd, nem kizárólag gólpasszai miatt, hanem azért, mert mélységből is nagyon jó az összjátékban.”

TARTALOM

TOTTENHAM: „A döntőben kulcskérdés lesz, hogy ki irányítja a középpályát. A Tottenham az Ajax ellen, a Liverpool meg a Barcelona ellen fordította javára a mérkőzést azzal, hogy ott átvette a kezdeményezést. Az egymás elleni mérkőzéseken mindkét együttes megmutatta, hogyan tud letámadni, de azt is, hogy hogyan tudja azt eredményesen átjátszani. A Spurs jellemzőbben többet passzolgat középen, és inkább a támadóharmadban van sok beindulás. Ettől még arra számítok, hogy mindkét csapat nagy intenzitással kezdi a mérkőzést, az első tíz-tizenöt percben senkinek sem lesz sok ideje a labdát járatni. A Tottenham sokat változtatja a felállást, szerintem dicséretes, ha egy csapat ilyen szempontból rugalmas, de a Spurs nagyon gyakran változtat, mert a mérkőzései sokszor alakulnak úgy, hogy valami nem működik, így ez már kevésbé előnyös. Arról már beszéltünk, hogy az Ajax elleni első mérkőzésen három belső védős rendszerről rombusz alakzatra álltak át, a Manchester City elleni visszavágón pedig rombusszal kezdtek, ám húsz perc után nagy bajba kerültek, és átálltak 4–2–3–1-re. Az mindenképpen Mauricio Pochettino javára szól, hogy ha változtatnia kell, akkor jól nyúl bele a mérkőzésekbe, de egy rossz kezdés miatt húsz perc alatt is tetemes hátrányba lehet kerülni.”

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!


LIVERPOOL:
„A Liverpoolnál ebben az idényben próbálják többet birtokolni a labdát. Az előző idényben sokszor nehézségeik támadtak, amikor az ellenfelek beálltak ellenük, támadásépítésük mostanra türelmesebbé vált. A jelenlegi kiírásban már nem feltétlenül csak beállnak ellenük az ellenfelek, hanem be is kényszerítik őket a kapujuk elé. A helyezkedést, mozgásformákat tekintve sok mindent vettek át a Manchester Citytől, csak ezeket személyre szabták, mondhatni, „klopposították.” Ettől még a labdabirtoklást tekintve hajszálnyi Tottenham fölényre számítok, mert ebből a szempontból a londoniak előrébb járnak a Liverpoolnál. A „vörösök” ebben az idényben a bedobások, illetve szabad- és szögletrúgások tekintetében is jobban teljesítenek, ebben szerepet játszhat, hogy felvettek egy külön ezzel foglalkozó szakembert. Állítólag tizennyolc különféle verziót alkalmaznak a bedobásoknál. Ha azt vesszük, hogy egy csapatnak van körülbelül harminc bedobása egy mérkőzésen, akkor nem mindegy, hogyan jössz ki ezekből a helyzetekből. A kapus Alisson szerepe is nagyon fontos a hátulról induló támadásépítésben, hiszen nemcsak a védéseket tekintve jelent minőségi javulást a korábbi évekhez képest, hanem lábmunkája, hosszú passzai is kiválóak.”

GYENGESÉGEK

TOTTENHAM: „A Tottenham egyik gyenge pontja a védekezés. Ha 4–4–2-es alakzatban védekezik, akkor a támadók sokszor nem segítenek be kellően. A csapat emellett nehezen kezeli a beindulásokat és az elmozgásokat, előfordul, hogy a védelem túl magasan van és túl nagy hely van mögötte. Az idényben a Liverpool mindkét egymás elleni bajnokin sokat kontrázott a jobbhátvéd Kieran Trippier mögött, de a másik oldalon is gyakran nyílt nagy terület. Arra is érdemes figyelni, amikor Sadio Mané és Mohamed Szalah befelé húz, és a „középcsatár” Roberto Firmino visszalép, a londoniak ugyanis általában rosszul védekezik le az ilyesfajta mélységi visszamozgásokat. Az mindkét csapatra jellemző, hogy megszenved azzal, ha nagy nyomás alatt kell kihoznia a labdát (ebben szerintem a Manchester City a legjobb), így magas letámadással mindkettőt meg lehet fogni.”

LIVERPOOL: „Ha az ellenfélnél két védekező középpályás lép vissza segíteni a támadásépítést, akkor a liverpooli csatárok gyakran nem tudják eldönteni, kit védekezzenek le, így a londoniaknak lehetőségük nyílhat arra, hogy középen létszámfölénybe kerüljenek, és megbontsák a „vörösöket.” Míg a Liverpool inkább a középső zónában akarja tartani a labdát, addig a Spurs a szélekre szorítaná ki. Ha a Pool a támadásépítés korai fázisában ívelésekre kényszerülne, vagy a szélekről kellene beadnia, azokat az alacsony támadók miatt a Spurs könnyebben semlegesítené. A szabad- és szögletrúgásoknál a Pool területet védekezik. Itt arra érdemes figyelni, hogy a védők nagyon későn indulnak el, próbálják lesre állítani az ellenfelet, illetve szögleteknél Trent Alexander-Arnold és Virgil van Dijk helyezkedik a hosszú oldalon, általában van közöttük terület, igaz, ezt csak kevés csapat használja ki.”

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
DÖNTŐ
Június 1., szombat

21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) (Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
Madrid, Wanda Metropolitano (Atlético-stadion)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik