BL: társa együtt érez Bravóval a kapitális hibát követően

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.20. 16:59
Claudio Bravo, a Manchester City labdarúgócsapatának kezdőkapusa óriásit hibázott a Bajnokok Ligája C-csoportjának harmadik játékkörében, a Barcelona ellen vívott, 4–0-s katalán győzelemmel záruló mérkőzésen.

A City cserekapusa beismerte, ő is kerülhetett volna hasonló helyzetbe, mint Bravo. Történt ugyanis, hogy a chilei válogatott egyenesen a korábbi liverpooli támadóhoz, Luis Suárezhez passzolt, majd ezt követően a tizenhatoson kívül, kézzel hatástalanította a Barcelona csatárának emelését. Az eset után Bravót kiállították, így Willy Caballerónak kellett beállnia.



„Nagyon rövid időn belül kell meghoznunk döntéseket, és ebben az esetben Claudio megpróbálta tovább tenni a dolgát, ahogy általában tesszük. Sajnos a mérkőzés a Barcelona felé billent" vélekedett Caballero.

„Talán én is hasonlóképp cselekedtem volna, ugyanis igyekszünk tartani a labdát, és meg is játszani azt, viszont különböző kapusok vagyunk. Senki sem tudja, mi lett volna a legjobb döntés" – tette hozzá a második számú kapuvédő, aki beállását követően háromszor nyúlhatott maga mögé a hálóba.

Caballerónak lesz lehetősége a bizonyításra Bravo eltiltása következtében, amikor a Barca látogat Manchesterbe a BL C-csoportjának következő fordulójában. Ugyanakkor Pep Guardiola továbbra is bízik Bravóban, rögtön a mérkőzés után kiállt mellette.

Lionel Messi első találata ellenére a manchesteriek tartották magukat a meccs fordulópontját jelentő Bravo-bakiig, és Caballero is úgy érzi, csapata sokkal jobban teljesített, mint ahogy azt az eredmény mutatja.

Más eredményt érdemeltünk volna. Az első félidőben két helyzetet is kialakítottunk, de nem volt annyi szerencsénk, mint ellenfelünknek. Ezután a második játékrészben remekül játszottunk, de Claudio piros lapját követően túl sok tere maradt a barcelonai támadóknak. Onnantól kezdve nagyon nehéz volt."

A legfontosabb most, hogy visszataláljunk a győztes útra. Hiányoznak a győzelmek. Meg kell nyernünk a következő összecsapást" – összegzett az argentin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik