BL: Szakálynak nem tetszik a BATE-játékosok hozzáállása

Vágólapra másolva!
2015.07.28. 15:34
A Videoton labdarúgócsapatát erősítő Gyurcsó Ádám szerint a BATE Boriszov bátrabb játékstílusa kedvezhet a fehérváriaknak a két csapat BL-selejtezős párharcában, amelynek első mérkőzését ma este rendezik a Sóstói Stadionban. Szakály Péter tavaly a DVSC-Teva színeiben találkozott a fehérorosz csapattal, amelynek játékosai számára nem túl szimpatikusan viselkednek.

„Ismerjük az ellenfél eredménylistáját, és bár félelmetesnek nem mondanám a BATE-t, természetesen tiszteljük a fehérorosz csapatot – mondta Gyurcsó Ádám az ellenfélről az mlsz.hu-nak. – Az biztos, hogy sokkal nehezebb dolgunk lesz, mint a walesi TNS ellen, de bízom benne, hogy ezen a meccsen már a jobbik arcát mutatja a csapat, mert hazai pályán muszáj olyan eredményt elérnünk, amely kedvező lehet a visszavágón. A vártnál visszafogottabban kezdtük az idényt, de örülök, hogy ilyen sűrűn vannak a mérkőzések, mert így gyorsan lehet változtatni azokon a dolgokon, amelyekben javulnunk kell, és akár rövid időn belül meg lehet fordítani a formánkat. Az elsődleges feladat, hogy hátul nagyon jól zárjunk, mert egy kapott gól sokat ronthat az esélyeinken, ha pedig elöl lesz lehetőségünk, azt könyörtelenül ki kell használnunk, különben ismét saját dolgunkat nehezítjük meg, mint tettük ezt az előző fordulóban. Emlékszünk a Debrecen és a BATE tavalyi párharcára, de fölösleges abból a két meccsből kiindulnunk, nekünk sokkal inkább arra kell koncentrálnunk, hogy jobb teljesítményt nyújtsunk, mint az eddigi mérkőzéseinken. A fehéroroszok aligha védekezni jönnek hozzánk, nem tudom elképzelni, hogy átadják a területet, és kontrára próbálnak játszani, szerintem inkább szeretnék maguknál tudni a labdát, és megpróbálják kihasználni az esetleges hibáinkat. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás segítheti nekünk, mert támadóbb felfogású csapatként talán nyíltabbak lesznek hátul, mint az előző ellenfeleink, és ebből mi jól jöhetünk ki.”

Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a BATE tavaly úgy jutott túl a Debrecenen a Bajnokok Ligája selejtezőjében, hogy a hajdúságiak összesítésben már kétgólos előnyben játszottak az idegenbeli visszavágón, de egy kiállítás megfordította a mérkőzést, és a fehéroroszok a 94. percben szerzett találattal a maguk javára döntötték el a párharcot. Szakály Péter, a debreceniek középpályása szerint a Vidi eséllyel veheti fel a harcot a fehéroroszokkal.

„Nagyon fájó volt a tavalyi kiesés, úgy érzem, továbbjutást érdemeltünk volna a mutatott játék alapján – idézi az MLSZ honlapja Szakály Pétert. – Érdekes, hogy a BATE játékosai még mindig nyilatkozgatnak az ellenünk megnyert mérkőzéssel kapcsolatban, számomra ez nem túl szimpatikus hozzáállás, azt mutatja, hogy nem adják meg a megfelelő tiszteletet az ellenfelüknek. Remélem, a Vidinek sikerül most kiejteni őket. A mérkőzés várható taktikai részleteibe nem mennék bele, de úgy gondolom, a Videotonnak fekszik a BATE játéka. A labdarúgás tanulható elemeit jól csinálják a fehéroroszok, csapatként jól funkcionálnak, de kiemelkedő játékosuk nincs, így extrát szerintem nem várhatunk tőlük. Nem gondolom úgy, hogy ők a favoritjai a továbbjutásnak, ötven-ötven százalékra tenném az esélyeket. A fehérváriak nem mutatták még meg az igazi arcukat az idén, biztos vagyok benne, hogy sokkal jobb játékra képesek, mint amit eddig mutattak. Új csapat formálódik náluk, és ez mindig nehéz időszak egy klub életében, de biztos vagyok benne, hogy sokkal több van bennük, mint amit eddig láthattunk tőlük az idény során.”

A keddi mérkőzés 20.30-kor kezdődik a székesfehérvári Sóstói Stadionban, a visszavágót jövő szerdán rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik