BL: Sokszor gondolkoztam már ezen, lehet, hogy az én hibám – Guardiola

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.09. 18:34
null
Nem először fordult elő, hogy Guardiola csapata gyorsan megroppan (Fotó: AFP)
A liverpooli háromgólos vereséget követően a Manchester City nehéz helyzetből várja a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi visszavágóját. Pep Guardiola együttese a hétvégén biztosíthatta volna bajnoki címét, de kétgólos vezetésről kikapott otthon a United elleni városi rangadón, így a gárda két vereséggel a háta mögött készül csodát tenni a BL-ben.

 

„Nehéz a helyzetünk, egymás után kétszer kikaptunk, biztos, hogy ez benne lesz a játékosok fejében” – mondta Pep Guardiola, a City vezetőedzője.

A Liverpooltól 19 perc alatt, a United elleni bajnokin 16 perc alatt kapott három gólt a City, s ez már nem az első eset, hogy a Guardiola által irányított csapatok rövid idő alatt háromszor kapitulálnak: a 2014-es BL-elődöntőben a Real Madrid lőtt 18 perc alatt hármat a Bayern Münchennek, amely egy évvel később az FC Barcelona elleni elődöntőben kapott ugyanennyit a találkozó utolsó 13 percében.

„Sokszor gondolkoztam már ezen, lehet, hogy ez az én hibám” – fogalmazott ennek kapcsán a spanyol szakember.

A Liverpool a hétvégén – némileg tartalékos felállásban – 0–0-s döntetlent játszott a városi rivális Everton otthonában, s bár kedvező helyzetben van, vigyáznia kell: a két csapat szeptemberi, manchesteri bajnokiján a City 5–0-val „lépte le” Jürgen Klopp együttesét.

„Nem dőlünk hátra, ezúttal is a saját játékunkat fogjuk játszani” – jelentette ki Georginio Wijnaldum, a Liverpool védője.

A hazaiak esélyét csökkentheti, hogy legutóbbi négy olyan nemzetközi kupapárharcukat elveszítették, amelynek első, idegenbeli meccsén kikaptak. Ezzel szemben a Liverpool ha hazai siker után utazott vendégségbe, öt kiesés mellett 29-szer továbbjutott.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
KEDD
20.45:
AS Roma (olasz)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzés végeredménye: 4–1 az FC Barcelona javára
20.45: Manchester City (angol)–Liverpool (angol) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés végeredménye: 3–0 a Liverpool javára

SZERDA
20.45: Real Madrid (spanyol)–Juventus (olasz) (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzés végeredménye: 3–0 a Real Madrid javára
20.45: Bayern München (német)–Sevilla (spanyol) (Tv: Sport1)
Az első mérkőzés végeredménye: 2–1 a Bayern München javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik