BL: Sokba kerülhet a Malmö védekező felfogása – lapszemle

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 16:04
null
A Malmö nem tudott előnyt kiharcolni a visszavágóra (Fotó: Székelyhidi Balázs)
Mint ismert, a magyar bajnok Mol Vidi FC 1–1-es döntetlent ért el a svéd aranyérmes Malmö FF otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén. A svéd média nem volt boldog az összecsapás után, elégedetlen volt a Malmővel, valamint a játékvezetővel is.

Az Aftonbladet kiemeli Behrang Safari szavait, a Malmö védője ugyanis azt mondta, soha életében nem találkozott még ennyire rossz játékvezetéssel. A portál a találkozó kapcsán megjegyzi, a Malmőnek sokba kerülhet az, hogy védekező felfogásban játszott.

Az Expressen vészjóslóan arról cikkez, hogy rengeteg a sérült a Malmőnél, a keddi összecsapáson ketten is kidőltek.

„Nem vagyok biztos benne, hogy a Malmö képes erre” – ez már Mattias Larsson újságíró cikkének a címe a párharccal kapcsolatban.

„A gárda játékosai tisztában vannak vele, hogy a visszavágón elég a nulla-egy is… A nagy kérdés az, hogy meg tudják-e csinálni. Nekem, hogy őszinte legyek, van némi kétségem efelől.”

Larsson nem volt elégedett azzal, amit kedd este látott a Malmőtől, ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi Mol Vidi FC nem tűnik erősebbnek jó néhány olyan csapatnál, amelyet a svéd együttes az elmúlt években búcsúztatott.

A svenskfotboll.se is némileg csalódottan vette tudomásul a Svédországban elért 1–1-es eredményt. A cikk szerzője azt írja, a Malmőnek megvolt a lehetősége, hogy nagyobb előnyt szerezzen, ehelyett azonban a Vidi egyenlített, ezzel nagyon nehéz lesz a visszavágó.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ

BAJNOKI ÁG, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MALMÖ FF (svéd)–MOL VIDI FC 1–1 (0–0)

Malmö, Nya Malmö Stadion, 17 209 néző. Vezette: Matej Jug (szlovén).
Malmö: J. Dahlin – L. Nielsen, Bengtsson (Brorsson, 31.), Safari – E. Larsson, Traustason (Lewicki, a szünetben), Bachirou, A. Christiansen, Rieks – Antonsson (Gall, 80.), Rosenberg. Vezetőedző: Uwe Rösler
Vidi: Kovácsik – Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira – Nego, Hadzic, Nikolov – Kovács I. (Pátkai, 78.), Lazovics (Sz. Scsepovics, 89.) – M. Scsepovics (Varga J., 82.). Vezetőedző: Marko Nikolics
Gólszerző: A. Christiansen (62.), ill. Nego (71.)

KATTINTSON AZ ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSÉHEZ!

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 14., kedd:

20.00, Felcsút: Mol Vidi FC–Malmö FF (svéd)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik