BL: Sergio Ramost eltilthatják, pedig nem is játszott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.12. 08:14
Lehet, hogy Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya nem játszhat a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A 32 esztendős spanyol középhátvéd sárga lapos eltiltás miatt nem lépett pályára szerdán a Juventus elleni BL-negyeddöntő visszavágóján, amelyen a Madrid egy 97. percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást. A királyi gárda kapitánya eleinte a lelátóról szorított társainak, a meccs hajrájában azonban már a pálya mellől, a játékoskijáróból követte figyelemmel az eseményeket.

A spanyol sajtó szerint a játékvezető beírta a mérkőzés jegyzőkönyvébe, hogy Ramos a játéktér mellett álldogált, ami nem megengedett eltiltás esetén. Sőt Ramos Massimiliano Allegrivel, a Juve trénerével összeszólalkozott a hajrában befújt tizenegyes miatt. a Madrid egy 97. percben szerzett góllal harcolta ki a továbbjutást. A királyi gárda kapitánya eleinte a lelátóról szorított társainak, a meccs hajrájában azonban már a pálya mellől, a játékoskijáróból követte figyelemmel az eseményeket.

A spanyol sajtó szerint a játékvezető beírta a mérkőzés jegyzőkönyvébe, hogy Ramos a játéktér mellett álldogált, ami nem megengedett eltiltás esetén. Sőt Ramos Massimiliano Allegrivel, a Juve trénerével összeszólalkozott a hajrában befújt tizenegyes miatt.

Előfordulhat tehát, hogy a világ- és Európa-bajnok futballista egymeccses eltiltást kap mindezért.

Hasonló volt a helyzet a 2014-es BL-döntőn, amikor Sergio Ramos 93. perces góljánál az eltiltás miatt a lelátón ülő Xabi Alonso örömében lerohant a pályára, hogy csapattársaival ünnepeljen. A középpályásnak akkor egy meccset kellett kihagynia.

A Real Madrid mellett a Liverpool, az AS Roma és a Bayern München jutott be a legjobb négy közé. Az elődöntő párosítását pénteken sorsolják.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
REAL MADRID (spanyol)–JUVENTUS (olasz) 1–3 (0–2)

Madrid, Santiago Bernabéu Stadion. V: Oliver (angol)
REAL MADRID: K. Navas – Carvajal, Varane, Vallejo, Marcelo – Modric (Kovacic, 75.), Casemiro (Lucas Vázquez, a szünetben), Kroos – Isco – Bale (Asensio, a szünetben), C. Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
JUVENTUS:
Buffon – De Sciglio (Lichtsteiner, 17.), Benatia, Chiellini, Alex Sandro – Pjanic, Khedira, Matuidi – Douglas Costa, Higuaín (Szczesny, 96.), Mandzukic. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
G:
Cristiano Ronaldo (97. – 11-esből), ill. Mandzukic (2., 37.), Matuidi (60.)
Kiállítva: Buffon (93.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik