BL-selejtező: kiestek Újpesten, menesztették a menedzsert

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 07:38
null
Vinny Perth (balra) és Stephen Kenny akkori menedzser a 2018-as Ír Kupa-diadal után (Fotó: AFP)
Menesztette menedzserét az ír bajnok Dundalk: a vezetőség azért vált meg Vinny Perthtől, mert a csapat szerdán 3–0-ra kikapott a szlovén Celjétől, és ezzel kiesett a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjéből.

 

Mint ismert, a koronavírus-járvány miatti utazási korlátozások és karanténszabályok következtében a mérkőzést az újpesti Szusza Ferenc Stadionban játszották le. A szlovén bajnok Celje az első félidő hajrájában vezetést szerzett, majd a meccs végén elért újabb gólokkal nyert 3–0-ra.

Perth hat évig volt a Dundalk pályaedzője a ma már ír szövetségi kapitány Stephen Kenny stábjának tagjaként, mielőtt 2019 elején átvette a menedzseri posztot. Tavaly bajnok lett a csapattal, de az idén – nyolc forduló után – csak a 3. helyen áll vele, nyolcpontos hátrányban az éllovastól.

A Dundalk szeptemberben az Európa-liga selejtezőjében folytatja – még nem tudni, kinek az irányításával.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik