BL: Mourinho Párizsba vágyik – Galata-Real, nyilatkozatok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.09. 23:50
A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Galatasaray hazai pályán 3–2-re legyőzte a Real Madridot, ám így is a királyiak jutottak tovább 5–3-as összesítéssel. Cristiano Ronaldo keretbe foglalta a találkozót: az elején és a végén is betalált, az igazán szép gólokat azonban – Emmanuel Eboué, Wesley Sneijder és Didier Drogba révén – a törökök szerezték. Összeszedtük a mérkőzés végi nyilatkozatokat.



„Nagyon örülünk, hogy mi mentünk tovább ez után a kemény mérkőzés után – sóhajtott nagyot a lefújás után Cristiano Ronaldo, a Real Madrid ásza. – Ez a mérkőzés példa számunkra a jövőre nézve: a futballban nem hagyhatsz ki sok helyzetet büntetlenül. Igazán megnehezítették a dolgunkat a törökök, de igazság szerint mi magunk okoztuk a bajt saját magunknak. A jövőben nem szabad kikapcsolnunk, csak akkor, ha lefújták a mérkőzést. Jól érzem magam, jó ment a játék, motivált voltam, akárcsak társaim."

„Nagyon örülünk, hogy mi mentünk tovább ez után a kemény mérkőzés után – sóhajtott nagyot a lefújás után Cristiano Ronaldo, a Real Madrid ásza. – Ez a mérkőzés példa számunkra a jövőre nézve: a futballban nem hagyhatsz ki sok helyzetet büntetlenül. Igazán megnehezítették a dolgunkat a törökök, de igazság szerint mi magunk okoztuk a bajt saját magunknak. A jövőben nem szabad kikapcsolnunk, csak akkor, ha lefújták a mérkőzést. Jól érzem magam, jó ment a játék, motivált voltam, akárcsak társaim."

„Nem idegeskedtem a végén, mert nem volt rá időm – nyilatkozta a rá jellemző stílusban a Real Madrid mestere, José Mourinho. – Nincs idő a kispadon töprengeni, érezni, bár azt most éreztem, csapatom mentálisan erős, nagyon erős. Nem tizenegy ember ellen játszottak, hanem ötvenezer ellen, és ez nagyon kemény próbatétel volt. Az elődöntőben vagyunk, ez a lényeg, más nem számít. Az ilyen meccseken egyébként semmit sem nyerhetsz, de mindent elveszíthetsz. Az emberek elkönyvelték, hogy továbbjutottunk, ezt éreztették játékosaimmal is. Látom csapatomban a motivációt ahhoz, hogy döntőt játszhassunk a Wembleyben. Nem tudom, kin kell keresztülverekednünk ehhez magunkat, erős ellenfél lesz, az biztos, mint ahogyan az is, hogy élveznünk kell ezt a kihívást is. Barca vagy PSG? Oda mennék inkább játszani, ahol több a barátom. Ez Párizs..."

„Elképesztő hangulat, elképesztő szurkolók – dicsérte közönségét a Galatasaray mestere, Fatih Terim. – Nagy öröm örömöt okozni nekik. Köszönet illeti José Mourinhót, mert a lefújás után átjött az öltözőnkbe, és gratulált nekünk. A világ egyik legerősebb csapatába tört bele a fogunk. Amióta idejöttem, csak egy cél lebeg a szemem előtt: egy olyan Galatát felépíteni, amely kiérdemli a szurkolók megbecsülését. Ma egy ilyen Galatát láttam, és örülök, hogy elértem ezt. Igen, 3–1 után kezdtem abban hinni, hogy továbbjuthatunk, főleg azt követően, hogy Didier Drogba lőtt egy meg nem adott gólt is."

„Az első mérkőzés után nem lehettek vérmes reményeink, nem igazán lehetséges felállni háromgólos hátrányból egy Real Madrid ellen. Megmutattuk azonban, hogy remek teljesítményre vagyunk képesek, és eljutottunk a legjobb nyolc közé a BL-ben, erre büszkék lehetünk" – így a Galatasaray svéd játékosa, Johan Elmander.

„Magasra emelt fejjel jöttünk le a gyepről, megvertük a Real Madridot, jó játékkal. Barátaim bármit megtennének azért, hogy ezt ők is elmondhassák magukról. Hittünk a továbbjutásban is, de nem volt szerencsénk. Majd jövőre!" – fogadkozott a török védő, Semih Kaya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik