BL: Pochettino szerint a rutin és a koncentráció döntött a Juve javára

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 23:35
null
Pochettino szerint a rutin döntött a Juve javára (Fotó: AFP)
Amikor az idegenbeli döntetlen után a Tottenham megszerezte a vezetést a Juventus ellen a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, úgy tűnt, eldőlt a párharc, de az olaszok két villanással, majd az azt követő stabil védekezéssel kiharcolták a továbbjutást. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Kevés tapasztalat, hiányos koncentráltság, és rengeteg kihagyott helyzet az első félidőben... – mérgelődött a lefújást követően a hazaiak menedzsere, Mauricio Pochettino. – Nekik három helyzetük volt, ebből lőttek két gólt, mi egyszer voltunk eredményesek a sok helyzetünkből. Felvettük a harcot egy nagyon jó csapattal, és domináltuk a mérkőzést, mind a két találkozón mi voltunk a jobbak, de aztán három perc alatt kiharcolta a továbbjutást a Juventus. Büszke vagyok, nyugodt és elégedett, de természetesen csalódott is, ám csapatom teljesítménye dicséretre méltó. Hetven percig ma mi voltunk a jobbak, ám veszítettünk, ennek ellenére büszke vagyok játékosaimra amiatt, ahogyan veszítettek. A futball nem rémálom, ha a BL-ben így állod a sarat egy ilyen csapat ellen, mint a Juventus, nyerhetsz, de nyugodtan veszíthetsz is. Hűek maradtunk önmagunkhoz, sok helyzetet alakítottunk ki, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy győzzünk. Pechesek voltunk, a hajrában is betalálhattunk volna még, de a gólvonalon mentettek. De az első félidőben is lőhettünk volna még gólt, és akkor most másképpen beszélgetnénk. Ez a futball. Győzni akartunk, ez a legfontosabb, és egy nagyon jó csapat ellen mutatta meg csapatom az erejét és harcosságát.”

„Volt elég türelmük játékosaimnak a megfelelő pillanatig kivárni az ellencsapással. A száznyolcvan percet tekintve, azt hiszem, a továbbjutásunk megérdemelt. Az első félidőben megszenvedtünk az erős ellenféllel szemben, a másodikban frissítettem a széleken, ezért küldtem be Kwadwo Asamoah mellett Stephan Lichtsteiner is. A fordulás után pontosabban passzoltunk, szorosabban fogtunk embert. Megérdemlik játékosaim a dicséretet, mindannyian kitettek magukért” – értékelt a győztes mester, Massimiliano Allegri.

„Évek óta nagyszerű munkát végeznek labdarúgóim, ma egy nagyszerű stadionban arattunk presztízsgyőzelmet. A Tottenham az utolsó percben lőtt egy kapufát, de Harry Kane lesen állt. Gonzalo Higuaín két hétig volt sérült, Paulo Dybala a hétvégén tért csak vissza, azaz nem voltak teljesen fittek. Következik most a Serie A-ban pár roppant fontos mérkőzés.”

„Egy igen kemény ellenféllel vívtunk nehéz mérkőzést. A Tottenham nagyon agresszíven támadja le ellenfeleit, de felkészültünk erre, és azt is tudtuk, hogy csak hagynak majd nekünk egy kis teret, és akkor helyzetbe kerülhetünk. Nem volt könnyű nyerni ebben a stadionban, ezért aztán büszke vagyok a csapatra, újra megmutattuk az igazi arcunkat. Köszönöm a csapat orvosainak, hogy fantasztikus munkájuknak hála pályára tudtam lépni” – mondta az első olasz gól szerzője, Gonzalo Higuaín.

„Ezt a győzelmet a nemrégiben elhunyt Davide Astorinak ajánljuk, de nemcsak ezzel a mérkőzéssel áldozunk az emlékének. Sokszor sírtam már a halála miatt, fantasztikus játékosnak tartottam őt, mindig is hittem a képességeiben – így a találkozó főhőse, a fantasztikus védőmunkával jelentkező Giorgio Chiellini. – Nehéz volt most a mérkőzésre koncentrálni, de közben végig velünk volt Astori, a szívünkben, holnap majd végső búcsút veszünk tőle. Nem egyszerű folytatni az életünket, fontos volt nekünk a válogatott miatt is, mindig mosolygott, mindig pozitív volt a szemlélete. Ezt a mosolyt kell megőriznünk a szívünkben. Elképesztő volt ez a mérkőzés, de hittünk magunkban, hittünk a győzelemben. Tudtuk, hogy jó csapat a Tottenham, fantasztikus játékosokkal, ám azzal is tisztában voltunk, hogy minden mérkőzésen kapnak gólt. Az első félidő után is higgadtak maradtunk, tudtuk, lesznek gólszerzési lehetőségeink. Elértük végül a célunkat. Megmutatta a PSG és a Real Madrid párharca is, hogy milyen fontos a tapasztalat, a rutin. Ma megvillantottuk tudásunkat, és ez elhozta számunkra a sikert. Évről évre, mérkőzésről mérkőzésre fejlődünk.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Tottenham Hotspur (angol)–Juventus (olasz) 1–2
(1–0)
London,Wembley, 84 010 néző.Vezette: Marciniak (lengyel)
TOTTENHAM:
Lloris – Trippier, D. Sánchez, Vertonghen, B. Davies – M. Dembélé, Dier (Lamela, 74.) – Eriksen, Alli (F. Llorente, 86.), Szon Hung Min – H. Kane.Vezetőedző:Mauricio Pochettino
JUVENTUS:
Buffon – Barzagli, Benatia (Lichtsteiner, 61.), Chiellini, A. Sandro – Pjanic, Khedira, Matuidi (K. Asamoah, 60.) – Dybala, Douglas Costa – Higuaín (Sturaro, 84.).Vezetőedző:Massimiliano Allegri
Gólszerző: Szon (39.), ill. Higuaín (64.), Dybala (67.)

Továbbjutott: a Juventus, 4–3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik