BL: Allegri kegyetlenül őszinte volt az egygólos siker után

Vágólapra másolva!
2017.03.14. 23:50
null
Massimiliano Allegri éppen a tutit magyarázza (Fotó: AFP)
Az idegenbeli kétgólos győzelem után a Juventus odahaza az első félidőben gól- és emberelőnybe került a Porto ellen, így nem meglepő módon az olasz csapat jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Ezen a szinten minden mérkőzés nehéz, még az első meccsen kiharcolt siker és a mostani emberelőny ellenére is igaz volt ez a kijelentés a mai találkozóra – így az olaszok kapusa, Gianluigi Buffon. – Ha csökkent volna a koncentrációnk, megfizetünk érte. Sokat fejlődtünk mostanában, önbizalmat szereztünk, és ezt tűztük ki célul magunk elé öt éve, amikor elkezdtük járni ezt az utat: a Juventus minden évben a legjobb nyolc közé jusson a Bajnokok Ligájában. Ha ezt mindig megteszed, előbb-utóbb meg is fogod nyerni a sorozatot. Hogy mi lesz a következő körben? El szeretném kerülni a Leicestert, szenvedélyesen és lelkesen játszanak, és veszélyes fegyver a kezdeményezőképességük.”

„A célunk ma a továbbjutás volt, ezt el is értük. Sokat kell még fejlődnünk, a második félidőben nem játszottunk jól. Az eredmény nem minden – ismerte el önkritikusan a hazaiak mestere, Massimiliano Allegri. – Minél jobban erőlködsz, annál rosszabbul szokott menni. Az első félidőben azonban intelligensen futballoztunk, kockázatvállalás nélkül, de a második játékrészben rosszul védekeztünk, nem fokoztuk a korábbi tempót, párszor majdnem gólt is kaptunk. Az eredményesség fokozásáért vagy többet kell támadnunk, vagy addig birtokoljuk majd a labdát, amíg az ellenfél el nem alszik az unalomtól... Ma láthattunk példát mindkettőre. Túl sok lapos passzal operáltunk, ahelyett, hogy szélső védőinket futtattuk volna be az üres területekre. Középen erőltettük a dolgokat, nem ez a jó módszer, hátul pedig túlzottan kinyíltunk a kontrák során. Elértük a maximumot egy minimális befektetéssel, ez jó, de kár a második félidőért. Sokat kapkodtunk, az edzéseken azért dolgozunk majd, hogy ezen változtassunk. Hogy miért cseréltem le Juan Cuadradót a szünetben Marko Pjacára? Cuadrado kapott egy sárga lapot, vezettünk egy nullára, szóval nem sokat kockáztattam ezzel a váltással. Pjaca fiatal játékos, meg kell értenie, hogy szép dolog támadni, de a védekezés és a csapatmunka legalább ilyen fontos. Ez Cuadradóra is vonatkozik.”

„A piros lap volt a döntő, nem most, hanem még az első mérkőzésen. Nagy kérdés, hogy mire mentünk volna a két találkozón, ha végig tizenegy játékossal játszunk – merengett búsan a vendégmester, Nuno Espírito Santo. – Ma egyszerűen csak önmagunk akartunk lenni, játszani a saját játékunkat, ahogyan máskor is. Jól kezdtünk, sokat birtokoltuk a labdát, hátul stabilak voltunk, jól futballoztunk. Tudtuk, két gólt kell lőnünk, de emiatt nem akartuk felborítani a szokásos taktikánkat. A piros lapig minden rendben ment, a második félidei támogatásukért pedig nagy köszönet jár a szurkolóinknak. Csakis miattuk játszottunk továbbra is kiegyensúlyozottan, miattuk nem kaptunk újabb gólt, miattuk alakítottunk ki pár helyzetet emberhátrányban is. Sokkal egységesebb csapatként távozunk innen, mint ahogyan ideérkeztünk.”

„Mindig nagyon nehéz egy emberrel kevesebben futballozni, a mai meccsen többet érdemeltünk volna, mert jól játszottunk. A következő mérkőzésre csak annyit kell változtatnunk, hogy többet kell támadnunk. A kapu nem lesz kisebb attól, hogy Buffon áll előtte, de sajnos elhibáztam a helyzetemet, pedig ez volt legnagyobb gólszerzési lehetőségünk. Sokat dolgozom azért, hogy legközelebb jobban menjen. Örülök, hogy eljutottam a BL-ben eddig a szakaszig, egy nagy csapat ellen játszhattam, de még jobban örültem volna a továbbjutásnak” – így a portói támadó, Tiquinho Soares.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

JUVENTUS (olasz)–PORTO (portugál) 1–0 (1–0)
Torino, Juventus Stadion. Vezette: Hategan (román)
JUVENTUS: Buffon – Dani Alves, Benatia (Barzagli, 60.), Bonucci, Alex Sandro – Khedira, Marchisio – Cuadrado (Pjaca, a szünetben), Dybala (T. Rincón, 79.), Mandzukic – Higuaín. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
PORTO: Casillas – Maxi Pereira, Felipe, Marcano, Layún – D. Pereira – André André (Boly, a szünetben), Ó. Torres (Otávio, 70.), Brahimi (Diogo Jota, 67.) – Soares, André Silva. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
Gólszerző: Dybala (42. – 11-esből)
Kiállítva:
Maxi Pereira (40.)
Továbbjutott: a Juventus, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik