BL: Nem hiszem, hogy rossz lett volna a teljesítményünk – Mourinho

Vágólapra másolva!
2018.03.13. 23:31
null
José Mourinhónak lesz min gondolkodnia a kiesés után (Fotó: AFP)
A Manchester United óriási csalódást okozott szurkolóinak és hazai pályán búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligájától a Sevilla elleni 2–1-es nyolcaddöntős vereséggel. Az MU a vártnál is inkább passzív és kockázatkerülő volt az Old Traffordon, hogy aztán már késve kapkodjon, amikor a csereként beállt Wissam Ben Yedder előnyhöz juttatta a Sevillát. A United menedzsere, José Mourinho annyira volt önkritikus, mint szokott.

„Ez volt hosszú évek óta a leginkább csalódást keltő teljesítmény, amit európai kupában egy angol csapattól láttam. Fogalmam sincs, mi volt a United terve ma estére, mert kényelmesen játszott, semmit nem siettetett, játékosai nem támadták le a Sevillát egészen addig, amíg nulla-kettőre nem álltak” – foglalta össze alighanem sokak gondolatát Ally McCoist a BBC Radio 5-nak.

Az egykori kitűnő skót csatár azt is megjegyezte, hogy egy Manchester United történelmével és presztízsével rendelkező csapatnál igenis elvárható lenne egyfajta játék – hát, abból az Old Trafford vajmi keveset kapott. Az idegenbeli 0–0 után hazai pályán is rendkívül óvatos volt a kezdeti támadások után a United, és a Sevilla vérszagot érzett – végül a hajrában találtak be kétszer gyorsan egymás után a vendégek, ezt a hátrányt pedig José Mourinho csapata már képtelen volt ledolgozni. A portugál tréner a mérkőzés után nem kritizálta csapatát.

„Voltak jó periódusaink, igazából nem tudtuk kontrollálni a mérkőzést, de azt nem mondhatom, hogy bármi is hibádzott volna ma a játékosokkal és az akaratukkal. Ilyen a futball, ma kikaptunk, de holnap új napra virradunk, szombaton új meccsre. Az rendben van, hogy a játékosok nem rejtik véka alá a szomorúságukat, de nincs időnk drámázni” – lőtt el néhány közhelypatront Mourinho a BT Sportnak.

„Megpróbáltunk agresszíven és nagy intenzitással kezdeni. Nem tudtunk betalálni, és a Sevilla egyre többet birtokolta a labdát, s irányította a játékot, méghozzá jól. Volt néhány jó gólszerzési lehetőségünk, ám nem éltünk velük, és az első gólt követően már az érzelmek irányítottak. A második gól után nem volt visszaút” – folytatta.

A portugál edző a sajtótájékoztatón sem volt kritikusabb.

„Nem hiszem, hogy rossz lett volna a teljesítményünk. Én a legjobbamat próbáltam nyújtani, a játékosok is. Próbálkoztunk, kikaptunk, ez van, ez a futball. Biztos volt, hogy az első gól teljesen megváltoztatja a játék és a párharc képét. Néha szerencsés vagyok a cseréimmel én is, és Vincenzo Montella nagyon jól nyúlt bele a mérkőzésbe Wissam Ben Yedder behozatalával. Ahogy belőtték az első gólt, minden megváltozott” – mondta.


A Sevilla csak a harmadik csapat, amely Mourinho regnálása óta két gólt tudott szerezni tétmérkőzésen az Old Traffordon – a Sevilla előtt ez a városi rivális Manchester Citynek és a Burnleynek sikerült. A vendégek 21-szer kísérleteztek kapura lövéssel a visszavágón, az MU a 2013 márciusi, Real Madrid elleni BL-mérkőzés óta nem engedett ennyi teret egyetlen ellenfélnek sem. Nem csoda, hogy a látottak után az MU-legenda Paul Scholes sem tudta magában tartani csalódottságát.

„A United költi a pénzt, és mégis mindig csak azt halljuk, még kell három vagy négy játékos. Szerintem megvannak a játékosok a United keretében a jó, támadó szellemű futballhoz. De minden mérkőzést konzervatívan közelítenek meg. Bármilyen jók is voltak a múlt szombaton, az sem volt nagyszerű futball. De megúszták a kritikát, mivel győztek. Rengeteg ilyen mérkőzés van, ám az eredmények miatt a szőnyeg alá söprik őket” – vélekedett Scholes a BT Sportnak.

A mérkőzést duplájával eldöntő Wissam Ben Yedder szárnyal a Bajnokok Ligájában, 7 mérkőzésen elért 8 góljával húzza magával a Sevillát – becserélése kulcsfontosságú momentum volt a visszavágón.

„Tudtuk, hogy a Manchester United nagyon rutinos csapat, és nagyon taktikaközpontú visszavágóra számíthatunk. A gól felszabadított bennünk mindent – megmutattuk, hogy milyen nagyszerű csapatunk van. Először vagyunk a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában, nem csoda, hogy kitörő az öröm – ezt a győzelmet a csapategység hozta meg egy kitűnő ellenféllel szemben” – nyilatkozta Ben Yedder.

A győztes Sevilla trénere, Vincenzo Montella edzői karrierje egyik legemlékezetesebb sikerét könyvelheti el.

„Mágikus, különleges éjszaka ez, hatvan éve nem menetelt ilyen sokáig a Sevilla az első számú európai kupasorozatban. Természetesen nagyon boldog vagyok, a játékosok, a szurkolók mind nagyon elégedettek, remek érzés egy ilyen nagy presztízsű ellenfél otthonában győzni. Megérdemeltük a továbbjutást, bár volt egy-két olyan mozzanat, ami megváltoztathatta volna a végkimenetelt. Nagyon örülök annak, hogy Ben Yedder döntött. Külön köszönetet kell mondanom a szurkolóknak, mert végig éreztük, ahogy hajtanak minket a lelátóról” – summázott Montella.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 1–2 (0–0)

Manchester,Old Trafford, 74 909 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MU:
De Gea – Valencia (Mata, 77.), Smalling, Bailly, Young – Matics, Fellaini (Pogba, 60.) – Alexis Sánchez, Lingard (Martial, 77.), Rashford – R. Lukaku.Menedzser:José Mourinho
SEVILLA:
Sergio Rico – Mercado, Kjaer, Lenglet, Escudero – N'Zonzi, Banega – J. Correa (Geis, 89.), Vázquez (G. Pizarro, 88.), Sarabia – Muriel (Ben Yedder, 72.).Vezetőedző:Vincenzo Montella
Gólszerző: R. Lukaku (84.), ill. Ben Yedder (74., 78.)
Továbbjutott: a Sevilla, 2–1-es összesítéssel

A mérkőzés góljai

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik