BL: Zidane előre látta és vállalta a kockázatot, de megérte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 23:50
null
A Real Madrid ötöt hintett Nikolicséknak (Fotó: Reuters)
A Real Madrid 5–1-re legyőzte a Legia Warszavát a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, a lengyel csapatban a második félidőben csereként kapott lehetőséget Nikolics Nemanja. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést néhány főszereplő!

 

 

„Minden Legia-játékos 110 százalékos teljesítményt nyújtott ma, természetesen nem örülünk a vereségnek, de úgy hagyjuk el Madridot, hogy egyáltalán nem szenvedtünk megsemmisítő vereséget” – értékelt a lefújás után Bartosz Bereszynski.

Megszólalt a helyszínen lévő M4Sport kamerái előtt Nikolics Nemanja is, aki elárulta, hogy váratlanul érte a kispadoztatás, nem úgy készült rá, hogy csereként játsszon majd, „főleg nem egy ilyen mérkőzésen”.

NIKOLICS TELJES NYILATKOZATÁT ITT OLVASHATJA EL!

„Tudjuk, kik ellen léptünk pályára, és hol – nyilatkozta a Legia új edzője, Jacek Magiera. – Meg akartuk mutatni, hogy egy lengyel csapat is képes szépen játszani egy ilyen jó ellenféllel szemben is. Sajnálom, hogy nem mi szereztünk vezetést, reálisabb lett volna, ha mi két gólt lövünk, ők meg négyet. Ez a végeredmény túlzás. A Real Madridon sokat segítettek cseréi, de már addig is gyorsan kontráztak, ezért nem volt meglepetés, hogy megkaptuk az ötödik gólt is. Sokat tanultunk ebből a meccsből, sokat kell még dolgoznunk. Huszonegy év után vagyunk ismét itt a BL-ben, ennyi idő után találtunk be ismét, ennek örülhetünk. Nem készültünk külön Ronaldo-ellenes tervvel, de azért odafigyeltünk rá. Védőim jól tették a dolgukat. Öt gólt kaptunk, ez nagy negatívuma a meccsnek, de az a pozitív oldal, hogy egyszer mi is betaláltunk.”

„Sok helyzetet teremtettünk, ötször betaláltunk, szóval elégedett vagyok a támadójátékunkkal – értékelt elégedetten a lefújást követően a hazaiak mestere, Zinédine Zidane. – Támadó szellemben futballoztunk, és vállaltunk ezzel egy kis kockázatot is, de mentünk végig előre, sok helyzetet alakítottunk ki. A lényeg az volt ma, hogy nyerjünk. Mindenki azt akarja, hogy öt, hat vagy hét gólt lőjünk, de nem mindig vagyunk képesek erre, bármennyire keményen is megdolgozzunk a sikerért.”

A francia vezetőedző elárulta azt is, hogy sok lehetősége lesz még a most a mérkőzést a kispadoztatott játékosoknak a bizonyításra, mindenki megkapja az esélyt; ám maximálisan elégedett volt a kedden kezdőként pályára küldött Gareth Bale, Karim Benzema, Cristiano Ronaldo hármassal.

„Az emberek mindig azt akarják, hogy Ronaldo mesterhármast szerezzen, ő is ezt várja önmagától, de ma társait hozta sokszor remek helyzetbe. Mindenkivel elégedettek voltunk. Ma a szokásosnál kicsit támadóbb szellemben futballoztunk, az ellenfél így kontrázhatott, de ezzel a kockázattal tisztában voltunk. Nekem az a lényeg, hogy mennyi helyzete volt az én csapatomnak. Ha négy-öt támadó szellemű játékos szerepel a Realban, és egy Toni Kroos, aki szintén elöl helyezkedik el a pályán, akkor olyan dolgok történnek, mint a Legia elleni meccsen. Egyébként nem gondolom, hogy túl sok helyzetet puskáztunk el ma. Visszatérve Ronaldóra: nem volt eredményes, de előkészített két gólt, és sok helyzetet teremtett társainak. Ez is a játék része, nagyon örülök ennek is. Tőle mindig nagyon sokat várnak, mert ő Cristiano, de ezzel ő maga is tisztában van” – tette hozzá Zidane.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
F-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Legia Warszawa (lengyel) 5–1 (Bale 16., Jodlowiec 19. – öngól, Asensio 37., Lucas Vázquez 68., Morata 84., ill. Radovics 22. – 11-esből)
Sporting (portugál)–Dortmund (német) 1–2 (Bruno César 67., ill. Aubameyang 9., Weigl 43.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
M Gy D V L-K Gk P
1. Borussia Dortmund 3 2 1 10– 3 +7
7
2. Real Madrid 3 2 1 9– 4 +5
7
3. Sporting CP
3 1 2 4– 4 0 3
4. Legia Warszawa 3 3 1–13 –12 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik