BL: Nagyék bebizonyítanák, a lehetetlen nem létezik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 10:48
Mint ismert, a Budapest Honvéd 2–1-re kikapott a Hapoel Beer-Seva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első felvonásán. A találkozót követően Gazdag Dániel és Nagy Gergő értékelt a klub honlapjának.

„Az első félidő elején kicsit meg voltunk illetődve, nagyon ránk jöttek, bár erre számítottunk – kezdte Gazdag. – Látszott, hogy ez magasabb szint, mint az NB I. Nagyon jó csapattal játszottunk. A középpályán sokat mozogtak, de ahogy telt az idő, egyre inkább mi is belejöttünk, és nem játszottunk alárendelt szerepet. Jó eredményt értünk el. Szereztünk egy gólt, ami a visszavágón jól jöhet még. Ha otthon jól védekezünk, akkor 1–0-val továbbjuthatunk. Kár, hogy zárt kapus a visszavágó, különben újra telt házas meccset játszhattunk volna.”Gazdag. – Látszott, hogy ez magasabb szint, mint az NB I. Nagyon jó csapattal játszottunk. A középpályán sokat mozogtak, de ahogy telt az idő, egyre inkább mi is belejöttünk, és nem játszottunk alárendelt szerepet. Jó eredményt értünk el. Szereztünk egy gólt, ami a visszavágón jól jöhet még. Ha otthon jól védekezünk, akkor 1–0-val továbbjuthatunk. Kár, hogy zárt kapus a visszavágó, különben újra telt házas meccset játszhattunk volna.”

„Nagyon jó érzés volt ilyen atmoszférában játszani. Azt gondolom, a célunkat elértük, hiszen nyitva maradt a továbbjutás kérdése. Az első negyedórában passzívak voltunk, hagytuk őket játszani. Később felbátorodtunk, megéreztük a lehetőséget. A meccsben még több is benne volt, ha picivel jobban koncentrálunk, akkor döntetlen eredménnyel térhettünk volna haza. Erős csapat a Beer-Seva, nemzetközi rutinja van, tapasztalt játékosokkal. Szomorkodnunk nem kell az eredmény miatt, viszont nyernünk kell a visszavágón, hogy bebizonyítsuk, hogy lehetetlen nem létezik” – mondta ezt már Nagy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik