BL: Mourinhóék Barca-verése óta nem tett ilyet az Inter!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 14:57
null
A 2010-es Inter–Barcelona óta nem tett ilyet a milánói csapat (Fotó: AFP)
Kedden végre megkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es idényének csoportköre. Az első nap kis túlzással Lionel Messiről szólt, de azért az argentin klasszis tettein kívül is számos érdekességet láthattunk tegnap.



A BL MEGNYERÉSE ÓTA NEM TETT ILYET AZ INTER!
A milánói fekete-kék gárda lehengerlő hajrával fordított kedden a Tottenham ellen, azaz2380 nap után győzelemmel tért vissza a Bajnokok Ligájába. Így talán már kevésbé meglepő, de az Inter legutóbb 2010 áprilisában nyert az elitsorozatban meccset hátrányból fordítva, a Barcelona elleni elődöntő első felvonásán Pedro góljára Wesley Sneijder, Maicon és két gólpasszt is kiosztó Diego Milito felelt, az együttes pedig 3–1-re győzött. A visszavágón a milánóiak finoman szólva eredménycentrikus futballra törekedve 1–0-s vereséggel kihúzták, a döntőben pedig Milito duplájával 2–0-ra legyőzték a Bayern Münchent.

BORÍTÉKOLHATÓ VOLT A TOTTENHAM BUKÁSA?
Bár még a 85. percben is vezettek, végül pontot sem szereztek a San Siróban a londoniak. A múlt, mondjuk, nem sok jóval kecsegtetett, hiszen ez volt a tizedik olaszországi kirándulása a csapatnak, és csupán egyszer nyert – négy döntetlen és immár öt vereség a mérleg. Érdekesség, hogy az egyetlen siker pont itt született, a Milan ellen 1–0-ra győzött a Spurs Peter Crouch góljával.

ANCELOTTI: 8!
A 32 szakvezető közül csupán három, Carlo Ancelotti (háromszor), Pep Guardiola (kétszer) és José Mourinho (szintén kétszer) tudta megnyerni a BL-trófeát. A Napoli olasz trénere nyolcadik csapatával szerepel a BL-ben, ami példátlan tett a sorozat történetében. Igaz, a nápolyi csapat nem rajtolt fényesen – döntetlen a Crvena zvezda otthonában –, de ez a múltat ismerve annyira nem is meglepő: ez volt a gárda hatodik meccse szerb csapatok ellen, és csak egyet tudott megnyerni (három döntetlen és két vereség egészíti ki a mérleget).

MEXIKÓI PSV
Az eindhoveni csapat számára még rosszabbul indult az idény, hiszen négygólos vereséget szenvedett Lionel Messiéktől. A barcelonai összecsapást végigjátszotta a vendégeknél Hirving Lozano, aki így a PSV BL-történetének ötödik mexikói játékosa lett, ezzel a holland csapat vezeti a közép-amerikai ország örökranglistáját.

BARCELONA: 25/27!
Bezzeg a katalán kirakatcsapat! Az együttes a 2013. májusi Bayern elleni 0–3 óta remekel az otthoni BL-meccseken, ez volt azóta a 27. találkozó és két döntetlen mellett a 25. siker!

1997 ÓTA TART A BARCA-REMEKLÉS
Az együttes legutóbb az 1997–1998-as idényben veszítette el első csoportmeccsét a BL-ben, akkor a Newcastle United 3–2-re nyert Faustino Asprilla triplájával. Abban a kvartettben végül a továbbjutó Dinamo Kijev mögött a PSV lett a csoportmásodik, a Newcastle a harmadik, a Barcelona pedig a negyedik. Azóta a Barca egyszer sem szenvedett vereséget a BL-nyitányon!

Lionel Messiről szólt a keddi játéknap (Fotó: AFP)
Lionel Messiről szólt a keddi játéknap (Fotó: AFP)



MESSI>PSV
A találkozó előtt a PSV kezdőcsapata összesen 73 BL-meccs tapasztalatával volt felvértezve. Viszonyításképpen: a Barcelonánál a 11 kezdő 594 BL-meccset játszott, Messi egymaga 125-öt, de Gerard Piqué (98) és Sergio Busquets (94) is többet, mint a komplett eindhoveni kezdő.

MESSI>PSV – CSAPÓ KETTŐ
A meccset megelőzően 100 góllal álló argentin immár 103 találatnál jár a BL-ben. A PSV maradt 102-nél…

GIGGS, RAÚL, MESSI
A PSV ellen triplázó argentin klasszis a 14. különböző BL-idényében talált be, ilyenre korábban csak Ryan Giggs (16) és Raúl (15) volt képes.

MESSI: 9
A mostani triplával már kilenc gólnál jár holland csapatok ellen, így megelőzte Cristiano Ronaldót (7) az örökranglista élén.

MESSI: 8
Már nyolc szabadrúgásgólnál jár 2018-ban, ez egyéni rekordot jelent számára egy naptári éven belül. Az elmúlt öt idényben már 25-nél tart, ez tízzel több, mint bármelyik más topligás játékos termése!

MESSI: 8 – CSAPÓ KETTŐ
Ez már a nyolcadik triplája volt a BEK/BL-ben, ezzel az elitsorozat történetében új csúcsot állított fel. Cristiano Ronaldo héttel áll a BL-örökranglista második helyén, Filippo Inzaghi, Mario Gomez és Luiz Adriano hárommal a harmadik.

MESSI: 3
Ennyi meccset veszített el a Barca, ha Messi betalált. Ez utóbbi 63 alkalommal történt meg a BL-ben.

Mbappéé az új korrekord (Fotó: AFP)
Mbappéé az új korrekord (Fotó: AFP)

PSG: 0/5
A párizsi klub a legutóbbi öt, angol csapat ellen játszott mérkőzéséből egyszer sem győzött: három döntetlen mellett ez volt a második veresége.

NEM TÚL FÉNYES PORTÓI HETES
A portugál csapat a legutóbbi hét idegenbeli BL-meccséből csupán egyet nyert meg – tavaly a Monaco ellen –, a Schalke otthonában a negyedik ikszét játszotta ezen időszak alatt. A német együttes 1288 nap után tért vissza a BL-be, a Real otthonában aratott 4–3 siker volt a legutóbbi fellépés a mostani előtt.

LIVERPOOLI GÓLÁGYÚ
Jürgen Klopp csapata az előző idény kezdete óta 44 BL-gólnál jár, ezzel toronymagasan – 11 találattal áll jobban bárkinél – első ebben az időszakban.

PEDIG MBAPPÉ TOVÁBB SZÁRNYAL...
A legnagyobb tehetségnek tartott PSG-sztár egyenlítő találata azt jelentette, hogy a szezonbeli négy tétmeccsén már hét gólban (5 gól, 2 gólpassz) jegyzett tevékeny szerepet. Ez már a 11. gólja volt a BL-ben a 19 éves támadónak, debütálása óta csak Cristiano Ronaldo (27), Lionel Messi (20), Edinson Cavani (15) és Robert Lewandowski (13) szerzett nála többet. Ami a korrekordot illeti, eddig Benzema jutott el legfiatalabban (20 év, 342 nap) 11 gólig, most már 19 év és 272 nap az új etalon.


DE JÖTT ROBERTO FIRMINO
És a meccs végén visszavette az előnyt a Liverpoolnak, a 14. BL-meccsén 11. gólját jegyezve, ennél jobban csak Simone Inzaghi (12) kezdett a sorozatban. A brazil támadó az előző kiírás rajtja óta 11 gólnál és 7 gólpassznál jár a BL-ben, 18 kanadai pontja ranglistaelső Cristiano Ronaldóval (15+3) holtversenyben.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ

A-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–1 (0–0)

Bruges, Jan Breydel Stadion, 25 181 néző. V: Makkelie (holland)
G: Pulisic (85.)

Monaco (francia)–Atlético Madrid (spanyol) 1–2 (1–2)
Monaco,
II. Lajos Stadion, 10 575 néző. V:Collum (skót)
G: Grandsir (18.), ill. Diego Costa (31.), Giménez (45+1.)

CSOPORT-ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

B-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) 2–1 (0–0)
Milánó, San Siro, 64 123 néző. V: Turpin (francia)
G: Icardi (86.), Vecino (92.), ill. Eriksen (52.)

Barcelona (spanyol)–PSV (holland) 4–0 (1–0)
Barcelona,
Camp Nou, 73 462 néző. V: Szidiropulosz (görög)
G: Messi (32., 77., 87.), O. Dembélé (75.)
K: Umtiti (79., Barcelona)

INTER–TOTTENHAM ÖSSZEFOGLALÓ

BARCELONA–PSV ÖSSZEFOGLALÓ

C-CSOPORT
Liverpool (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–2 (2–1)
Liverpool,
Anfield Road, 52 478 néző, V: Cakir (török)
G: Sturridge (30.), Milner (36. – 11-esből), Firmino (91.), ill. Meunier (40.), Mbappé (83

Crvena zvezda (szerb)–Napoli (olasz) 0–0
Belgrád, Rajko Mitics Stadion, 49 112 néző. V: Marciniak (lengyel)

CSOPORT-ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

D-CSOPORT
Galatasaray (török)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 3–0 (1–0)
Isztambul,
Türk Telekom Stadion, 43 542 néző. V: Rocchi (olasz)
G: G. Rodrigues (9.), Derdiyok (67.), Selcuk Inan (94. – 11-esből)
K:
B. Ndiaye (87., Galatasaray)

Schalke (német)–Porto (portugál) 1–1 (0–0)
Gelsenkirchen,
Veltins Aréna, 45 755 néző. V: Gil (spanyol)
G:
Embolo (64.), ill. Otávio (75. – 11-esből)

CSOPORT-ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik