BL: Mourinho nem hiszi, hogy megnyerik a sorozatot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.10. 18:38
José Mourinho, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere nem érzi úgy, hogy csapata a Bajnokok Ligája megnyerésének legfőbb esélyesei közé tartozik.

A portugál szakembernek a Portóval és az Interrel igen, a Real Madriddal ellenben nem sikerült elhódítania a legrangosabb európai klubtrófeát. Az edzők közül eddig mindössze a liverpooli Bob Paisleynek sikerült háromszor is az élen végeznie csapatával, a Liverpoollal, de Mourinho nem hiszi, hogy már a nyáron utolérheti az angolt.

„A jelenlegi mezőnyben több nagy klub is stabilabb, illetve hosszabb ideje építkezik. Vegyük a Bayern Münchent. A sorozat címvédője, ahol új stáb van, de a keret nem változott. Ugyanez igaz a Barcelonára és a Real Madridra is. De nagyon erős kerete van a két manchesteri csapatnak és az Atlético Madridnak is. Úgyhogy nem érzem úgy, hogy a BL-győzelem esélyesei között lennénk."

A portugál szakvezető elmondta, hogy már a legjobb 16 között sincs könnyű dolga egyik csapatnak sem, hiszen olyan együttesek végezhetnek csoportmásodikként, akik tudásuk alapján bárkit képesek legyőzni, itt a Cityt, a Dortmundot és a Juventust említette példaként.

A Chelsea szerda este a Steaua Bucuresti együttesét fogadja a csoportkör záró fordulójában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik