BL: Mourinho nehéz percekre számít Isztambulban

2013.04.03. 23:24
A Real Madrid 3–0-ra győzött a Galatasaray ellen a Santiago Bernabéu Stadionban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. José Mourinho csapata Cristiano Ronaldo korai góljával szerzett vezetést, majd Karim Benzema és a csereként beálló Gonzalo Higuaín is betalált, míg a törökök két tizenegyesgyanús eset miatt reklamálhattak a bírónál. A madridi mester szerint nincs még lefutva a párharc.

„Komolyan játszottunk, mindent beleadtunk – így a Real Madrid mestere, José Mourinho. – A spanyol sajtó nem tisztelte a Galatasarayt, de mi nem estünk ebbe a hibába. Tudjuk, hogy fantasztikus a török csapat, remek támadói vannak. Ma sokkal jobbak voltunk védekezésben, mint támadásban, és bár jól játszottunk, de több gólt is lőhettünk volna. A támadó harmadban túl sok labdát veszítettünk, sok fontos passzt elrontottunk, de a védelmet jól megszerveztük. Ha Isztambulban is betalálunk, ötöt kellene lőniük a törököknek, azaz a ma esti eredmény remek. De sok mindent láttam már a futballban, semmin sem lepődnék meg. Isztambulban nehéz lesz, keményen harcol majd ott a Galata. Beszéltem Didier Drogbával és Wesley Sneijderrel is, a mérkőzés után barátok vagyunk – de a kilencven perc alatt semmiképpen sincs ez így. A Galatának tapasztalt, remek egyéni képességekkel bíró játékosai vannak, akik fenik ránk a fogukat, de rajtuk keresztül vezet tovább az út. Elveszítettem sárga lapjai miatt Xabi Alonsót, de Pepe megoldja a feladatot a posztján Isztambulban.”José Mourinho. – A spanyol sajtó nem tisztelte a Galatasarayt, de mi nem estünk ebbe a hibába. Tudjuk, hogy fantasztikus a török csapat, remek támadói vannak. Ma sokkal jobbak voltunk védekezésben, mint támadásban, és bár jól játszottunk, de több gólt is lőhettünk volna. A támadó harmadban túl sok labdát veszítettünk, sok fontos passzt elrontottunk, de a védelmet jól megszerveztük. Ha Isztambulban is betalálunk, ötöt kellene lőniük a törököknek, azaz a ma esti eredmény remek. De sok mindent láttam már a futballban, semmin sem lepődnék meg. Isztambulban nehéz lesz, keményen harcol majd ott a Galata. Beszéltem Didier Drogbával és Wesley Sneijderrel is, a mérkőzés után barátok vagyunk – de a kilencven perc alatt semmiképpen sincs ez így. A Galatának tapasztalt, remek egyéni képességekkel bíró játékosai vannak, akik fenik ránk a fogukat, de rajtuk keresztül vezet tovább az út. Elveszítettem sárga lapjai miatt Xabi Alonsót, de Pepe megoldja a feladatot a posztján Isztambulban.”

Legfrissebb hírek

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Benfica megerősítette, hogy kapott ajánlatot Florentino Péreztől José Mourinhóért

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 11:02

Real Madrid: méregdrága igazolással kampányol Pérez

Spanyol labdarúgás
2026.06.05. 10:26

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

Mocsi Attila: Nehéz idényem volt, de erősebb lettem

Légiósok
2026.05.29. 11:02

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47
Ezek is érdekelhetik