BL: Mourinho egymilliárd fontot költött, mégis így játszanak a csapatai – F. de Boer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.14. 00:06
null
Frank de Boer és Mourinho kapcsolatát biztosan nem a felhőtlen szóval lehetne a legjobban leírni (Fotó: AFP)
Miután a Manchester United némi meglepetésre hazai pályán búcsúzott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Sevilla elleni 2–1-es vereséggel, az MU menedzserébe, José Mourinhóba jókorát rúgott Frank de Boer. A holland tréner – aki Marcus Rashford miatt került „távolsági szóváltásba” Mourinhóval – elég kíméletlenül használta ki a ziccert.

Az előzmények: a legutóbbi két csapatánál (Internazionale, Crystal Palace) csúfosan megbukó Frank de Boer szakértőként kiosztotta José Mourinhót, mondván, sajnálja, hogy Marcus Rashfordnak az ő kezei alatt kell játszania.

„Olvastam valamit, néhány idézetet a Premier League történetének legrosszabb edzőjétől, Frank de Boertól, aki azt mondta, nem jó Rashfordnak, hogy olyan edzője van, mint én, mert nekem csak a győzelem számít”jött a riposzt Mourinhótól.

Miután a Manchester United a Sevilla ellen hazai pályán búcsúzott a Bajnokok Ligájától, De Boer kielégíthette bosszúvágyát.

„Mourinho mondhatja, hogy én vagyok a Premier League történetének legrosszabb edzője. De ma este ő volt az az edző, aki csaknem egymilliárd fontot költött el a karrierje során, és mégis, a csapatai így játszanak” – mondta a BeIN Sports szakkommentátoraként.

Vajon erre jön-e visszavágás Mourinhótól?

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 1–2 (0–0)

Manchester,Old Trafford, 74 909 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MU:
De Gea – Valencia (Mata, 77.), Smalling, Bailly, Young – Matics, Fellaini (Pogba, 60.) – Alexis Sánchez, Lingard (Martial, 77.), Rashford – R. Lukaku.Menedzser:José Mourinho
SEVILLA:
Sergio Rico – Mercado, Kjaer, Lenglet, Escudero – N'Zonzi, Banega – J. Correa (Geis, 89.), Vázquez (G. Pizarro, 88.), Sarabia – Muriel (Ben Yedder, 72.).Vezetőedző:Vincenzo Montella
Gólszerző: R. Lukaku (84.), ill. Ben Yedder (74., 78.)
Továbbjutott: a Sevilla, 2–1-es összesítéssel

A mérkőzés góljai

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik