BL: most Özil „ásta el magát” egy félidei mezcserével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.18. 08:37
Az Arsenal győzelemmel búcsúzott a Bajnokok Ligájától, de az „ágyúsok” 2–0-s sikere azt jelentette, hogy összesítésben 3–3-mal a Monaco lépett a BL legjobb nyolc csapata közé. A mérkőzés félidejében is történtek érdekes események.

Az első félidő lefújását követően a kamerák Mesut Özilt, az Arsenal középpályását mutatták, ahogy a pályáról lefelé ballagva mezt cserélt Geoffrey Kondogbia, a franciák védekező középpályása kérésére.Mesut Özilt, az Arsenal középpályását mutatták, ahogy a pályáról lefelé ballagva mezt cserélt Geoffrey Kondogbia, a franciák védekező középpályása kérésére.

Bár kimondott jelentősége (hatása a mérkőzésre pedig főleg) nincsen a történteknek, Angliában hajlamosak hatalmas ügyet csinálni egy félidei mezcseréből, amely a barátkozás egyértelmű jele. A szünetben senki se „bratyizzon” – szól az elv.

A Monaco–Arsenal találkozót Angliában közvetítő ITV stúdiójában többek között Paul Scholes, a Manchester United legendája kritizálta Özilt. „Nem szeretem az ilyet. A meccs végén, talán. Egyébként sem rajongok a mezcseréért, de ha már csinálod, csináld az öltözőben vagy a kijáróban" – mondta a korábbi középpályás.

Korábban már járt pórul Arsenal-játékos hasonló eset miatt. André Santos azzal a Robin van Persie-vel paktált le a szünetben, aki viharos körülmények között hagyta el a londoniakat a Manchester United kedvéért.

A 2014–2015-ös szezonban Mario Balotelli is belefutott már az idő előtti „bizniszelésbe". A Real Madrid elleni BL-csoportmérkőzésen Pepével csereberéltek, majd a második félidőre már nem jött ki az olasz, a közvélemény pedig elásta. Mintha egyébként nem lett volna elég baja.

A Twitteren felemás volt a német-francia mezcsere fogadtatása. Elsőként ott van a Scholes-tábor. Mások azon háborodtak fel, hogy miért fújja ezt fel az angol sajtó, miközben akadtak olyanok is, akik azért nehezteltek, mert közel sem faragtak akkora drámát belőle, mint Mario Balotelli esetében. De akkor hol az igazság? Ezt kérdezzük kedves olvasóinktól is!

SZAVAZÁS

Megérdemlik a kritikát azok a játékosok, akik már a szünetben mezt cserélnek?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik