A Barca fordított Mönchengladbachban; gólzápor Glasgow-ban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 20:43
null
A Barcelona megszenvedett Mönchengladbachban (Fotó: Reuters)
A Barcelona labdarúgócsapata 2–1-re nyert a Mönchengladbach otthonában, míg a Celtic–Manchester City mérkőzés 3–3-ra végződött a Bajnokok Ligája C-csoportjában.

 

MÖNCHENGLADBACH–BARCELONA

A Mönchengladbach úgy fogadta hazai pályán a BL-címre törő Barcelonát, hogy már 11 mérkőzésen nem kapott ki hazai pályán. Talán sokan nem vártak jelentős ellenállást a német egyesülettől, azonban a Bundesliga negyedik helyén álló hazaiak nem ijedtek meg jóval esélyesebb riválisuktól. Remek védekezés mellett ugyanis több alkalommal is veszélyes kontrákat vezettek, ami a támadásokra berendezkedő katalánoknak láthatóan nem igazán ízlett.

A Barcelona sztárjai közül Neymar és Luis Suárez is helyzetbe került az első félidőben, ám mindketten rosszul céloztak, ez pedig megbosszulta magát: a 34. percben Sergio Busquets labdavesztését követően Raffael, Dahoud, valamint Thorgan Hazard remekül játszotta ki a Barca menteni igyekvő védőit, utóbbi közvetlen közelről belsőzhetett a nevelőegyesülete ellen először pályára lépő Marc-André ter Stegen kapujába (1–0).

A térfélcsere után visszaállt a Mönchengladbach, Luis Enrique pedig gyorsan behozta Rafinhát és Arda Turant is. Mint kiderült, a szakvezető remekül cserélt: a 65. percben Neymar pontos löbbölése után Turan jobbal egyből a hálóba bombázott: 1–1!

A 74. minutumban pedig a vezetést is megszerezte a Barcelona: Suárez lőtt laposan kapura szögletet követően, a Sommerről kipattanó labdát pedig Gerard Piqué a hálóba pofozta – 1–2!

A hátralévő játékidőben a Mönchengladbach nyomást próbált gyakorolni a zöldben játszó vendégekre, az eredmény azonban már nem változott. A németek kemény csatára késztették a Messit nélkülöző Barcát.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, C-CSOPORT
MÖNCHENGLADBACH (német)–BARCELONA (spanyol) 1–2 (1–0)
Mönchengladbach. V:
Skomina (szlovén)
MÖNCHENGLADBACH: Sommer – Korb, Christensen, Elvedi, Wendt – Kramer, Dahoud – I. Traoré, Stindl (Hahn, 83.), Th. Hazard (Herrmann, 80.) – Raffael (F. Johnson, 48.). Vezetőedző: André Schubert
BARCELONA: Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Mascherano, Jordi Alba – Sergio Busquets, Rakitic (Arda Turan, 59.), Iniesta – Paco Alcácer (Rafinha, 54.), L. Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: Th. Hazard (34.), ill. Arda Turan (65.), Piqué (74.)

CELTIC–MANCHESTER CITY

A Celtic háromszor is megszerezte a vezetést az angol Premier League listavezetője ellen, mégsem tudott nyerni. Moussa Dembélé és Fernandinho gólváltása után Raheem Sterling előbb a saját kapujába talált be, majd a Celticébe, ezzel ő lett az első angol futballista, aki gólt és öngólt is jegyzett ugyanazon a BL-mérkőzésen.

A második félidő sem kezdődött unalmasan, Dembélé második találatára Nolito válaszolt. A mérkőzés utolsó fél órájában a Celtic hátrébb szorult, és végül az egy pontnak is örülhetett. Ennyit még egy csapat sem szerzett a Manchester City ellen a Premier League mostani idényében. 3–3

BAJNOKOK LIGÁJA
2. FORDULÓ, C-CSOPORT

CELTIC (skót)–MANCHESTER CITY (angol) 3–3 (2–2)
Glasgow. V: Rizzoli (olasz)
CELTIC: Gordon – Lustig, K. Touré, Sviatchenko, Tierney – Brown, Bitton (Griffiths, 84.) – Forrest (Roberts, 81.), Rogic (Armstrong, 57.), Sinclair – M. Dembélé. Menedzser: Brendan Rodgers
MANCHESTER CITY: Bravo – Zabaleta, Otamendi, Kolarov, Clichy (Stones, 73.) – Fernandinho – Sterling, Gündogan, David Silva, Nolito (Fernando, 76.) – Agüero. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző:M. Dembélé (3., 47.), Sterling (20. – öngól), ill. Fernandinho (11.), Sterling (28.), Nolito (55.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 2

9–1 +8 6
2. Manchester City 2 1 1
7–3 +4 4
3. Celtic 2
1 1 3–10 –7 1
4. Mönchengladbach 2

2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik