BL: megvan a Real kryptonitja! Higuaín: 1756, Chicharito: 100

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 10:42
null
A Dortmunddal, a Las Palmasszal és a Villarreallal is ikszelt a Real (Montázs: NSO)
A Bajnokok Ligája 2016–2017-es szezonja során is rendszeresen jelentkezünk az érdekességekkel foglalkozó cikksorozatunkkal. Ezúttal megtaláltuk a Real Madrid kryptonitját, kitérünk a történelmi Leicester-rajtra, valamint Iker Casillas Szlimanihoz és Schmeichelékhez fűződő viszonyára is. Jöjjenek a BL-legek!

 

2 – Történelmi Leicester-rajt: a City az első angol klub, amely megnyerte az első két Bajnokok Ligája-meccsét.

3 – Ami Supermannek a kryptonit, az a Realnak a sárga szín. A madridiak egy hét alatt harmadszor ikszeltek, előbb a Villarreallal, majd a Las Palmasszal, tegnap a Dortmunddal. Mindhárom csapat színeiben megtalálható a citromsárga…

4 – André Schürrle az első német játékos, aki négy különböző klubban is betalált a Bajnokok Ligájában. A Dortmund előtt a Leverkusen, a Chelsea és a Wolfsburg játékosaként is eredményes volt az elit sorozatban.

5 – Aligha Iszlam Szlimani a kedvenc játékosa Iker Casillasnak: a Sporting CP-t a Leicester City kedvéért elhagyó algériai játékos harmadszor nézett farkasszemet a Porto kapusával és már ötödször mattolta.

5/5 Szon Hung Min továbbra is félelmetes formában játszik, a whoscored.com portálnál az idény eddigi legjobbjaként teljesítő dél-koreai szezonbeli ötödik meccsén az ötödik gólját szerezte. Ugyanennyit jegyzett az előző idényben is, csak akkor 42 fellépésen. A Leverkusen után a Spurs labdarúgójaként is betalált a BL-ben, az ázsiai játékosok közül korábban csak Pak Dzsi Szungnak sikerült ugyanez (PSV, MU).

16/18 – Cristiano Ronaldo nagyon nem szereti a német csapatokat – vagy, ha úgy tetszik, nagyon is szereti. A portugál klasszis a 16. BL-meccsét játszotta és 18. gólját szerezte német klubok ellen. Érdekesség, hogy az előző hét alkalommal, amikor a Real idegenben szerzett vezetést, rendre a portugál volt eredményes.

20 – Zinédine Zidane irányítása alatt még egy csapat sem veszélyeztette annyiszor a Real Madrid kapuját, mint tegnap a Dortmund.

72 % – A Dinamo Zagreb játékosai gyakorlatilag csak „nyomozták” a labdát a Juventus ellen, a „zebrák” 2004 óta nem birtokolták ilyen sokat a labdát.

100 – Javier Hernández a 100. gólját szerezte meg azóta, hogy Európába szerződött. Chicharito a Manchester Unitedben 59, a Real Madridban 9, a Bayer Leverkusenben 32 találatot jegyzett.

100 % – A 2014–2015-ös idény óta a Monacónak három kapura lövése volt a Leverkusen ellen. Mindegyik gól lett!

1756 – Ennyi napot kellett várni Gonzalo Higuaínnak arra, hogy ismét betaláljon egy idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsen. Legutóbb a 2011. decemberi Ajax–Real Madrid (0–3) találkozón volt vendégként eredményes.

IBRA NYOMÁBAN – Dani Alves lett a második játékos, aki a Bajnokok Ligájában a Juventusban és a Barcelonában is szerzett gólt. Előtte ez csak Zlatan Ibrahimovicnak sikerült.

APJA ÉS FIA ELLEN – Iker Casillas mindkét Schmeichel ellen pályára lépett a Bajnokok Ligájában. 16 évvel ezelőtt a Real Madrid kapusaként a Sportingban játszó Peter Schmeichel volt a „riválisa”, tegnap a Leicester City kapuját védő Kasper.

A BAJ CSŐSTÜL JÖN – Aligha emlékszik vissza szívesen a Köbenhavn elleni meccsre Stefano Denswil: az FC Bruges védője lett az első játékos, aki egy BL-meccsen összehozott egy büntetőt az ellenfélnek és szerzett egy öngólt (legalábbis az Opta 2003-as rajtja óta).

Amikor szomorúan kommentálod, hogy a Monaco alulmarad, majd hirtelen egyenlít a csapat. A kétszeres BL-győztes, világ- és Európa-bajnok Marcel Desailly előadásában:

 

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. FORDULÓ

E-CSOPORT
CSZKA MOSZKVA (orosz)–TOTTENHAM HOTSPUR (angol) 0–1 (0–0)

Moszkva, 26 153 néző. Vezette: Lahoz (spanyol)
CSZKA: Akinfejev – Mário Fernandes, V. Berezuckij (A. Berezuckij, a szünetben), Ignasevics, Scsennyikov – Golovin, Wernbloom – Z. Tosics (Natho, 72.), R. Eremenko, Milanov – L. Traoré. Vezetőedző: Leonyid Szluckij
TOTTENHAM: Lloris – Trippier, Alderweireld, Vertonghen, B. Davies – Alli (Winks, 82.), Wanyama – Lamela, Eriksen, Szon Hung Min – V. Janssen (N’Koudou, 67.). Menedzser: Mauricio Pochettino
Gólszerző: Szon Hung Min (71.)

MONACO (francia)–BAYER LEVERKUSEN (német) 1–1 (0–0)
Monte-Carlo, 8100
néző.Vezette: Borbalán (spanyol)
MONACO
: Subasic – D. Sidibé, Glik, Jemerson, Raggi – Joao Moutinho, T. Bakayoko (Mbappé, 77.), Fabinho – Bernardo Silva (Boschilia, 81.), Germain (Carrillo, 73.), Lemar. Vezetőedző: Leonardo Jardim
LEVERKUSEN
: Leno – Henrichs, Tah, Ömer Toprak, L. Bender – Aránguiz, Kampl – Volland (Mehmedi, 73.), Calhanoglu, Brandt (Kiessling, 63.) – J. Hernández (Baumgartlinger, 88.). Vezetőedző: Roger Schmidt
Gólszerző: Glik (94.), ill. J. Hernández (73.)

A KÉT MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSA ITT!

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 2 1 1
3–2 +1 4
2. Tottenham 2 1
1 2–2 0 3
3. Bayer Leverkusen 2
2
3–3 0 2
4. CSZKA Moszkva 2
1 1 2–3 –1 1

F-CSOPORT
DORTMUND (német)–REAL MADRID (spanyol) 2–2 (1–1)

Dortmund, 65 849 néző.Vezette: Clattenburg (angol)
DORTMUND: Bürki – Piszczek, Papasztathopulosz, Ginter, Schmelzer – Castro, Weigl – R. Guerreiro (Mor, 78.), Götze (Schürrle, 58.), O. Dembélé (Pulisic, 73.) – Aubameyang. Vezetőedző: Thomas Tuchel
REAL MADRID: Keylor Navas – Carvajal, S. Ramos, Varane, Danilo – Kroos, Modric, J. Rodríguez (Kovacic, 70.) – Bale, Benzema (Morata, 87.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: Aubameyang (43.), Schürrle (87.), ill. C. Ronaldo (17.), Varane (68.)

SPORTING CP (portugál)–LEGIA WARSZAWA (lengyel) 2–0 (2–0)
Lisszabon, 40 094
néző. Vezette: Oliver (angol)
SPORTING:
Rui Patrício – Joao Pereira, Coates, Rúben Semedo, Jefferson – William Carvalho, Adrien Silva, Gelson Martins (Campbell, 76.), Bruno César (Markovics, 67.) – Dost, Bryan Ruiz (Petrovics, 87.). Vezetőedző: Jorge Jesus
LEGIA: Malarz – Bereszynski, Rzezniczak, Czerwinski, Hlousek – Jodlowiec, Moulin (Kopczynski, 86.) – Guilherme, Radovics, Langil (Alekszandrov, a szünetben) – Nikolics (Odjidja-Ofoe, 60.). Vezetőedző: Jacek Magiera
Gólszerző: B. Ruiz (28.), Dost (37.)

A KÉT MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSA ITT!

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 2 1 1 4–3 +1 4
2. Borussia Dortmund 2 1 1 8–2 +6 4
3. Sporting CP 2 1 1 3–2 +1 3
4. Legia Warszawa 2
2 0–8 –8 0

G-CSOPORT
LEICESTER CITY (angol)–PORTO (portugál) 1–0 (1–0)
Leicester, 31 805
néző.Vezette: Cakir (török)
LEICESTER: Schmeichel – L. Hernández, Morgan, Huth, Fuchs – Mahrez (Gray, 88.), Drinkwater, Amartey, Albrighton – Szlimani (A. King, 82.), Vardy (Musa, 93.). Menedzser: Claudio Ranieri
PORTO: Casillas – Layún, Felipe, Marcano, Telles – André (H. Herrera, 63.), Danilo Pereira, Ó. Torres (Corona, 78.) – André Silva, Adrián (Diogo Jota, 63.), Otávio. Vezetőedző: Nuno Espírito Santo
Gólszerző: Szlimani (25.)

FC KÖBENHAVN (dán)–FC BRUGES (belga) 4–0 (0–0)
Koppenhága, 25 605
néző.Vezette: Thomson (skót)
KÖBENHAVN: Olsen – Ankersen, Jörgensen, Johansson, Augustinsson – Verbic (Toutouh, 67.), Delaney, Kvist, Falk (Amankwaa, 84.) – Santander (Pavlovics, 79.), Cornelius. Vezetőedző: Stale Solbakken
BRUGES: Butelle – Van Rhijn, Poulain, Simons, Denswil, De Bock – Vanaken (Limbombe, a szünetben), Claudemir, Vormer, Izquierdo (Felipe Gedoz, 79.) – Vossen (Wesley, 63.). Vezetőedző: Michel Preud'homme
Gólszerző: Denswil (53. – öngól), Delaney (64.), Santander (69.), Jörgensen (92.)

A KÉT MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSA ITT!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leicester City 2 2

4–0 +4 6
2. FC Köbenhavn 2 1 1
5–1 +4 4
3. FC Porto 2 1 1 1–2 –1 1
4. FC Bruges 2
2 0–7 –7 0

H-CSOPORT
DINAMO ZAGREB (horvát)–JUVENTUS (olasz) 0–4 (02)
Zágráb, 23 875
néző.Vezette: De Sousa (portugál)
DINAMO: Semper – Situm, Sigali, Schildenfeld, Pivaric – Antolic (Paulo Machado, 72.), Benkovic, Jonas (Fiolic, 48.) – Szudani, Fernandes (Hodzic, 58.), Pavicic. Vezetőedző: Ivajlo Petev
JUVENTUS: Buffon – Barzagli (Pjaca, 68.), Bonucci, Chiellini – Dani Alves, Khedira, Hernanes, Pjanic (Cuadrado, a szünetben), Evra – Higuaín (Mandzukic, 71.), Dybala. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Gólszerző: Pjanic (24.), Higuaín (31.), Dybala (57.), Dani Alves (85.)

SEVILLA (spanyol)–LYON (francia) 10 (00)
Sevilla, 36 741
néző. Vezette: Nijhuis (holland)
SEVILLA: Rico – Mariano, Mercado (Kolodziejczak, 87.), Pareja, Escudero – Nasri, N'Zonzi, F. Vázquez (Iborra, 59.), Vitolo – Vietto, Ben Yedder (Sarabia, 82.). Vezetőedző: Jorge Sampaoli
LYON: Lopes – Yanga-Mbiwa (Valbuena, 70.), Nkoulou, Morel – Tolisso, Gonalons, Darder – Gaspar (Gezzal, 79.), Fekir (Kalulu, 70.), Rybus – Cornet. Vezetőedző: Bruno Génésio
Gólszerző: Ben Yedder (53.)

A KÉT MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSA ITT!

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Juventus 2 1 1 4–0 +4 4
2. Sevilla 2 1 1 1–0 +1 4
3. Lyon 2 1
1 3–1 +2 3
4. Dinamo Zagreb 2

2 0–7 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik