BL: „Másodosztályú játékosként ilyen meccsekre vágytam”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 18:15
Az Atlético Madrid a Leicester Cityt fogadja szerda este a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében (kezdés 20.45). A nemzetközi porondon ez lesz a két csapat harmadik kupapárharca, melyet mindkét fél izgatottan, de kellő visszafogottsággal vár.

KÉT PÁRHARCOT MÁR MEGVÍVOTT EGYMÁSSAL AZ ATLÉTICO ÉS A LEICESTER

A madridiaknál nem bízzák el magukat, bár a két csapat korábbi találkozói a spanyolok sikerét hozták, ráadásul a Leicester kupatörténelmének fontos szereplője az Atlético, ugyanis az angolok korábbi három nemzetközi szereplése során kétszer is „belefutottak” a madridi együttesbe, és mind a kétszer ők vesztették el a párharcot.KÉT PÁRHARCOT MÁR MEGVÍVOTT EGYMÁSSAL AZ ATLÉTICO ÉS A LEICESTER

A madridiaknál nem bízzák el magukat, bár a két csapat korábbi találkozói a spanyolok sikerét hozták, ráadásul a Leicester kupatörténelmének fontos szereplője az Atlético, ugyanis az angolok korábbi három nemzetközi szereplése során kétszer is „belefutottak” a madridi együttesbe, és mind a kétszer ők vesztették el a párharcot.

A Leicester először, az 1961–1962-es idényben szerepelt a nemzetközi kupában, méghozzá a KEK-ben (1961-ben FA-kupa-döntőt játszott a City, 2:0-ra kikapott a Tottenhamtől, ám a Hotspur abban az évben megnyerte az angol bajnokságot, és a BEK-ben indult, így kupadöntősként a Leicester szerepelhetett a KEK-ben). A City a selejtezőben túljutott az északír Glenavon FC-n, és az első fordulóban (a nyolc közé jutásért) találkozott az Atlético Madriddal. Leicesterben 1:1-et játszott a két csapat, majd a madridi visszavágón az Atlético 2:0-ra győzött, így 3–1-es összesítéssel a spanyol együttes jutott tovább. A madridiak meg sem álltak a döntőig, a fináléban a Fiorentinát verték meg, és megnyerték a KEK-et.

1997 őszén angol Ligakupa-győztesként indult a Leicester az UEFA-kupában, és az első fordulóban – a 32 közé jutásért – ezúttal is összekerült az Atléticóval. A madridi együttes otthon (2–1), majd idegenben (2–0) is megverte a Leicestert, azaz kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel jutott tovább, sőt az elődöntőig menetelt, ott a Lazio állította meg.

Az Atléticónak tehát kellemes emlékei vannak a Leicester elleni párharcokról, hiszen mind a kétszer a madridiak jutottak tovább.

TELJESÜLT KASPER SCHMEICHEL ÁLMA

A múltidézés után térjünk vissza a jelenbe. Craig Shakespeare, a Leicester City menedzsere szerint a klub és szurkolói mindenképpen profitálnak az Atlético Madrid elleni találkozóból.

„Összekerülni egy olyan csapattal, amely az elmúlt három évben kétszer bejutott a BL-döntőbe, hatalmas kihívás, de ilyen találkozóra számítanak az emberek a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Nagyszerű lehetőség ez szurkolóink és labdarúgóink számára” – vélekedett az angol szakember.

Hasonlóan elismerően nyilatkozott Clemente Villaverde az ellenfélről, az Atlético Madrid igazgatója egy pillanatig sem vonja kétségbe a Leicester helyét a legjobb nyolc között.

„Az egyenes kieséses szakasz előző fordulója megmutatta, hogy óvatosnak kell lenni a Leicesterrel. A City azért van most itt, mert megérdemli, míg nekünk ki kell használunk minden adódó lehetőséget.”

Fernando Torrest lenyűgözte az, ahogy tavaly elhódította a Premier League bajnoki címét a Leicester City, és emiatt úgy gondolja, nehéz dolga lesz csapatának az angol klub ellen.

„Mindent azért ért el a Leicester, mert nagyszerű csapatról van szó, amely keményen dolgozott. Megérdemelték mindazt, amit elértek – nyilatkozta elismerően a spanyol játékos. – Nem tartjuk magunkat a találkozó esélyesének, két nagyon nehéz meccsre számítunk az angol bajnok ellen.”

Kasper Schmeichel, a Leicester kapusa számára ismeretlen érzés a nemzetközi porondon ilyen sokáig eljutni, de elmondása szerint ezekről a találkozókról álmodozott fiatalabb korában.

„Amikor a másodosztályban játszottam, az ilyen típusú meccsekre vágytam, mert nagy nyomás nehezedik ránk. Ezért élünk és ezért játszunk – mondta a dán kapus. – Nekem minden a következetességről szól, és arról, hogy kiegyensúlyozottan tudjuk teljesíteni.”

A SZÁMOK TÜKRÉBEN – ANGLIA A REKORDER

♦ Az Atlético Madrid kilencedik alkalommal jutott be a negyeddöntőbe, az utóbbi négy esztendőben mindig megvívhatott az elődöntőbe kerülésért.

♦ A Leicester az ötvenedik európai csapat, amely eljutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjéig – az angol klubok között a nyolcadik. Ezzel Anglia rekorder, hiszen Franciaország és Spanyolország is egyaránt hét ilyen együttessel büszkélkedhet.

♦ A Leicester eddig nem remekelt idegenben a Bajnokok Ligájában. Habár az FC Bruges-t megverte 3–0-ra, az FC Köbenhavnnal 0–0-s döntetlent játszott, míg az FC Portótól 5–0-ra, a Sevillától 2–1-re kikapott.

♦ Diego Simeone edzőként még sosem szenvedett vereséget angol ellenféltől, beleértve a 2012-es európai Szuperkupát is, amelyen az Atlético 4–1-re megverte a Chelsea-t.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
SZERDA
18.45: Borussia Dortmund–AS Monaco (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: Bayern München–Real Madrid (Tv:M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.45: Atlético Madrid–Leicester City (Tv:Sport1) – élőben az NSO-n!

A KEDDI TALÁLKOZÓ
Juventus (olasz)–FC Barcelona (spanyol) 3–0 (2–0)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik