BL: Lőw Zsolték már látják a fényt az alagút végén

Vágólapra másolva!
2020.11.26. 07:06
null
Neymar (kékben) tizenegyesből szerzett góljával győzött a PSG (Fotó: AFP)
Küzdelmes találkozón győzött a francia együttes, amelynek életét nem könnyíti meg, hogy meccsenként hét játékosára sem számíthat sérülések miatt.

A PSG 1–0-ra nyert hazai pályán a Leipzig ellen a BL-csoportkör negyedik fordulójában kedden este. A korai gól után a német együttes ráerőltette akaratát riválisára, a párizsiaknak nem ízlett a vendégek letámadása, a nyomásgyakorlás a passzpontosságon is megmutatkozott. Neymarék mindössze 76 százalékos hatékonysággal játszották meg a labdát, a katari tulajdonos szerepvállalása óta (2011) nem mértek a klubnál ennyire alacsony értéket a BL-csoportkörben.

„Nem a legszebb mérkőzésünket játszottuk, de a védelmünk a helyén volt, nem engedtünk százszázalékos helyzetet riválisunknak – mondta lapunknak Lőw Zsolt, a PSG másodedzője. – A világ topklubjai közül tőlünk dőlt ki a legtöbb labdarúgó az idényben. A keddi összecsapást megelőzően összesen kilencvenegy sérülés hátráltatott minket – azóta a százhoz közelítünk –, tehát meccsenként hét hiányzóval számolunk. A sűrű versenynaptár, valamint a válogatottbeli kötelezettségek miatt futballistáink túlterheltek és sérülékenyek, így vágtak neki a Leipzig elleni ütközetnek. Óriási fegyvertény, hogy győztünk.”

A PSG jövő szerdán a Manchester Unitedhez megy. Ha a Leipzig nyer Törökországban, a párizsi együttesnek csak akkor lesz a sorsa a saját kezében, ha Angliában megszerzi a három pontot.

„Nem tekintünk előre az utolsó fordulóig, ám készülünk lehetséges forgatókönyvvel – folytatta Lőw Zsolt. – Győztünk már az Old Traffordon, és reméljük, megerősödve térhetünk vissza Angliába. Presnel Kimpembe és Idrissa Gueye letöltötte az eltiltását, szeretnénk, ha utóbbi egészséges lenne, és talán Mauro Icardi is csatlakozhat a kerethez. Látjuk a fényt az alagút végén, de még heteknek kell eltelniük, hogy a szurkolók visszakapják az igazi PSG-t.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
H-CSOPORT

Paris Saint-Germain (francia)–RB Leipzig (német) 1–0(Neymar 11. – 11-esből)
Manchester United (angol)–Basaksehir (török) 4–1 (B. Fernandes 7., 19., Rashford 35. – 11-esből, D. James 90+2., ill. Türüc 75.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 4 3 1 12–4 +8 9
2. Paris SG 4 2 2 5–4 +1 6
3. RB Leipzig 4 2 2 4–7 –3 6
4. Basaksehir 4 1 3 3–9 –6 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik