BL: lézerezés miatt büntették meg a görög PAOK-ot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.24. 21:34
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 22 ezer euróra megbüntette a PAOK Szaloniki csapatát.

A szervezet pénteki indoklása szerint a görög együttes drukkerei lézerfényt használtak az augusztus 8-i, Szpartak Moszkva ellen 3–2-re megnyert Bajnokok Ligája-selejtező közben, márpedig ez az eszköz ki van tiltva a stadionokból.

Az UEFA közleménye megjegyzi, a szurkolók elzárták a lépcsőket is, ami ugyancsak szabályellenes.

Az európai szövetség a Szpartakot 31 ezer euróra büntette, miután a klub fanatikusai tiltott dalokat énekeltek a mérkőzés közben.

A két együttesen kívül az ugyancsak görög Aszterasz Tripolisz és a montenegrói Buducsnoszt Podgorica szurkolóik pályára futása, míg a skót Hibernian pirotechnikai eszközök használata és tárgyak bedobálása miatt bűnhődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik