BL: Leno szerint emelt fővel estek ki Párizsban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.12. 23:18
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján az első meccset 4–0-ra elveszítő Bayer Leverkusen hamar megszerezte a vezetést Párizsban, de a PSG később fordítani tudott, 2–1-re győzött, és 6–1-es összesítéssel továbbjutott. Zlatan Ibrahimovic meglepetésre nem szerzett gólt, Párizsban ez volt az első ilyen alkalom ebben a BL-szezonban.

„Sikerült nyílttá tenni ezt a mérkőzés, nem úgy, mint az otthonit, de a kiállítás után már nem tudtuk nyomás alatt tartani őket – így a németek a mérkőzésen büntetőt hibázó kapitánya, Simon Rolfes. – Nem egyszerű ilyen hátrányból mérkőzést játszani, de a becsületünk és presztízsünk volt a tét."Simon Rolfes. – Nem egyszerű ilyen hátrányból mérkőzést játszani, de a becsületünk és presztízsünk volt a tét."

„Tudtuk, hogy nem harcolhatjuk ki ma a továbbjutást, de emelt fővel haltunk meg. Elrontottunk egy tizenegyest, és más lehetőségeink is akadtak, összességében elégedettek lehetünk teljesítményünkkel" – nyilatkozta Bernd Leno, a Leverkusen kapusa.

„Remekül ment ma nekem a futball, nemcsak kezdőként léphettem pályára, még gólt is szereztem. Jól jött mindez a csapatnak, ám védelmünknek jobban kell majd koncentrálnia a jövőben, sokat kell még dolgoznunk" – vallott a párizsiak brazil védője, Marquinhos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik