BL: lehet, hogy utoljára láttuk játszani Iker Casillast?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.07. 13:23
null
Iker Casillas elbúcsúzott a BL-től? (Fotó: AFP)
Könnyen lehet, hogy a Portót erősítő Iker Casillas, a Real Madrid korábbi kiválósága kedd este lépett utoljára pályára a Bajnokok Ligájában. A portugál együttes gól nélküli döntetlent játszott a Liverpool otthonában, így 5–0-s összesítéssel kiesett.

A 36 éves világ- és Európa-bajnok kapus kedd este rekordot jelentő 167. mérkőzésén lépett pályára a legrangosabb európai kupasorozatban (a selejtezőket nem számolva). A spanyol és a portugál sajtó szerint nem zárható ki, hogy egyben az utolsón is, mert Casillas jó eséllyel elhagyja a Portót a nyáron, s lehet, olyan klubban folytatja, amely nem indul a BL-ben.

„Ha ez volt a búcsúm a Bajnokok Ligájától, nem lehetek szomorú. Az Anfielden játszhattam, és nem kaptam gólt – mondta Casillas a lefújást követően. – Nem tudni, mit hoz a jövő. Szeretnék bajnoki címet nyerni a Portóval. Meglátjuk, mi lesz a szezon végén. Visszatekintve az elmúlt évekre, büszke vagyok arra, amit elértem. Sok-sok évet játszhattam a BL-ben.”

A Liverpool drukkerei általában tapsviharral köszöntik az Anfieldre látogató vendégcsapat kapusát, Casillas pedig különösen nagy ovációt váltott ki.



„Köszönöm a közönségnek, jó érzés ilyen fogadtatásban részesülni” – tette hozzá Casillas, akinek a tegnapi volt az 57. meccse a BL-ben, amelyen nem kapott gólt. Ez szintén rekord.

Többek között az ilyen védéseinek (is) köszönhetően úszta meg kapott gól nélkül az Anfielden:



Nem mellesleg ő az első kapus, aki ebben a szezonban nem kapott gólt egy Liverpool elleni BL-meccsen.

Casillas – aki a Real Madriddal három BL-t nyert – 1999. szeptember 15-én lépett először pályára a Bajnokok Ligájában, 18 évesen és 177 naposan védett az Olympiakosz Pireusz ellen, ezzel ő lett minden idők legfiatalabb kapusa a BL-ben. Ezt a csúcsot nemrég Mile Svilar, a Benfica belga korosztályos válogatott kapusa döntötte meg.

UEFA Champions League on Twitter

Iker Casillas Games 167 (record) Clean sheets 57 (record) Trophies #UCL legend



Azonban Casillas már jóval korábban megtapasztalhatta a BL-meccsek hangulatát. Nevelőklubja, a Real Madrid 1997. november 27-én nevezte először a BL-ben egy mérkőzésre. Az akkor 16 éves Casillas a kispadról nézte végig a Rosenborg elleni, 2–0-ra elvesztett találkozót a fagyos Trondheimben.

Iker Casillas 1997-ben Trondheimben (Fotó: Twitter)
Iker Casillas 1997-ben Trondheimben (Fotó: Twitter)

A keddi, liverpooli találkozó után Jürgen Klopp átkarolta Casillast és váltott vele néhány szót. Talán sejtette, hogy utoljára találkozhat Európa valaha volt egyik legjobb kapusával tétmérkőzés keretein belül…

Respect @championsleague " Never walk alone"

346 ezer kedvelés, 2,507 hozzászólás - Iker Casillas (@ikercasillas) Instagram-hozzászólása: "Respect @championsleague " Never walk alone""



BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–FC Porto (portugál) 0–0

Továbbjutott: a Liverpool, 5–0-s összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik