BL: Klopp történelmet írt, ilyen még nem történt Guardiolával!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 08:08
A Liverpool kettős győzelemmel búcsúztatta a Manchester Cityt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Ezzel Jürgen Kopp, a Pool német menedzsere lett az első edző, aki egy szezonon belül legalább háromszor tudott nyerni Pep Guardiola által irányított csapat ellen.

A két együttes ebben az idényben először szeptemberben csapott össze egymással, akkor Guardiola tanítványai Manchesterben 5–0-ra kiütötték a 37. perctől emberhátrányban játszó Liverpoolt a Premier League-ben.

Januárban jött a liverpooli visszavágó a bajnokságban, s Jürgen Klopp legénysége 4–3-ra legyőzte a PL-ben addig veretlen manchesterieket – a 2017–2018-as idény egyik legjobb meccsén.

A BL-ben a negyeddöntőben ismét összefutott egymással Klopp és Guardiola. Az első meccsen a Liverpool 3–0-ra, a visszavágón 2–1-re győzött, így a német tréner az első, aki egy idényen belül három tétmérkőzést nyert meg a profi szinten 2008 óta edzősködő spanyol szakember aktuális klubja ellen.

OptaJoe on Twitter

3 - Liverpool are the first team to beat a side managed by Pep Guardiola three times in a single season. Scourge.



BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester City
(angol)–Liverpool (angol) 1–2 (1–0)
Manchester, Etihad Stadion, 53 461 néző. Vezette: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)
MANCHESTER CITY: Ederson – Walker, Otamendi, Laporte – Fernandinho – Bernardo Silva (Gündogan, 74.), De Bruyne, David Silva (Agüero, 66.) – Sterling, Gabriel Jesus, Sané. Menedzser: Pep Guardiola
LIVERPOOL:
Karius – Alexander-Arnold (Clyne, 81.), Lovren, Van Dijk, Robertson – Oxlade-Chamberlain, Wijnaldum, Milner – Szalah (Ings,90.), Firmino (Klavan, 81.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Gólszerző: Gabriel Jesus (2.), ill. Szalah (56.), Firmino (77.)
Továbbjutó: a Liverpool, kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik