BL: Kicsit el vagyok keseredve - Cristiano Ronaldo

2013.03.06. 00:51
null
Ronaldo győztes gólt szerzett egykori csapata ellen
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid futballistája örül csapata továbbjutásának, de korábbi együttese, a Manchester United búcsúja miatt azért el van keseredve. Mint ismert, a BL-nyolcaddöntőből a spanyolok 3–2-es összesítéssel jutottak tovább.



„Hihetetlen, érzelemmel teli pillanat volt a számomra, nem tudom elmondani, hogy mit érzek. Véleményem szerint egyik meccsen sem játszottam úgy, ahogy szoktam, nem voltam jó. De a csapattársak segítettek, hogy otthon és idegenben is betaláljak. Örülök, mert a Madrid jutott tovább, de a másik oldalon egy kicsit el is vagyok keseredve a Manchester United miatt. De ez is a futball része” – mondta a találkozót követően Cristiano Ronaldo.

„Sosem tudhatjuk, hogy mit hoz a jövő, de nagyon boldog vagyok a Real Madridnál, és szeretnék itt maradni. Hihetetlen hetünk van, mindkét mérkőzésünket megnyertük a Barcelona ellen, s most a Manchester Unitedet is legyőztük. Jó formában vagyunk, s szeretnénk ezt így folytatni, mert meg akarjuk nyerni ezt a sorozatot.”

Legfrissebb hírek

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Forbes: Ronaldo a világ legjobban fizetett sportolója, Messi is milliárdos lett

Minden más foci
2026.05.23. 16:35

Michael Carrick marad a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.05.22. 12:12

Népsport: vörös ördögök a mágikus 7-es mezben

Népsport
2026.05.22. 08:55

Ronaldo duplázott, először bajnok vele az Al-Naszr – videó

Minden más foci
2026.05.21. 21:55

Rekord, Cristiano Ronaldo hatodik világbajnoksága jön – íme, a portugálok kerete!

Foci vb 2026
2026.05.19. 14:05

A Manchester United legyőzte a Nottinghamet, és bronzérmes lett a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.05.17. 15:48
Ezek is érdekelhetik