BL: „Huszti mozdulata a boka és a térd közé irányult – helyes a piros lap”

Vágólapra másolva!
2018.08.24. 09:47
A Mol Vidi FC-ből az AEK elleni BL-selejtezőn kiállított Huszti Szabolcs piros lapja továbbra is megosztja a közvéleményt. A korábbi nemzetközi játékvezető, Kőrös László szerint helyes döntés született, a Nemzeti Sport Online olvasóinak többsége szerint viszont nem ért kiállítást a szélső megmozdulása.

Ahogy az egy-egy játékvezetői ítélet után sok esetben lenni szokott, ezúttal is megoszlanak a vélemények Gianluca Rocchi 23. percben hozott döntéséről, amikor kiállította Huszti Szabolcsot.

Kíváncsiak voltunk magyar játékvezetők véleményére, ám a működő bírók és ellenőrök – noha többnyire egyetértettek az olasz bíró ítéletével – nem szívesen mondtak véleményt. Csupán az egykori nemzetközi játékvezető, a már nyugdíjas Kőrös László nyilatkozott a Nemzeti Sportnak.

„Többször is megnéztem a mérkőzésről készült felvételt – mondta Kőrös László. Így könnyű helyzetben vagyok, nem úgy, mint az olasz bíró, akinek egy pillanat alatt kellett döntenie. De közel helyezkedett az esethez és helyesen, a szabályoknak megfelelően járt el, hiszen a felvételek alapján látható, Huszti Szabolcs mozdulata nem a labdára, hanem az ellenfél boka és térd közötti részére irányult, s veszélyeztette a játékos testi épségét.”

A szabálykönyv egyes pontja világosan fogalmaz: közvetlen szabadrúgást kell ítélni, ha a szabálysértések valamelyikét egy játékos – amikor például megrúgja vagy megkísérli megrúgni a másikat – a játékvezető megítélése szerint gondatlanul, felelőtlenül vagy túlzott mértékű erőbevetéssel követi el az ellenféllel szemben. A bírók azokat a labdarúgókat büntetik, akik óvatlanul cselekszenek, figyelmen kívül hagyják tettük veszélyességét, és veszélyeztetik ellenfelük biztonságát. A szabálykönyv szerint ilyen esetben a vétkest ki kell állítani.

Ettől függetlenül olvasói szavazásunkban azok vannak többségben, akik szerint a piros lappal rossz döntést hozott Gianluca Rocchi játékvezető.

SZAVAZÁS

Jogosan állította ki Huszti Szabolcsot a játékvezető?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik