BL: Ha valaki a meccs előtt azt mondja, hogy 3–3, ki sem utazunk – Hajnal

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.24. 17:19
null
A Fradi sportigazgatója az együttes remek idegenbeli formájáról és a borításról is beszélt (Fotó: Tumbász Hédi)
A Moldéban elért 3–3-as döntetlennel a Fradi remek alapokat teremtett arra, hogy a szeptember 29-i visszavágón sikerüljön a nagy álom, azaz a magyar bajnokcsapat bejusson a BL 32-es főtáblájára. Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere szerint a csapat nagyon nehéz mérkőzésen van túl, pedig a közvetlen felkészülést igencsak megnehezítették a speciális norvégiai COVID-szabályok. Az Origo írása.



„Kettős érzések dúlnak ilyenkor az emberben. Ha valaki a mérkőzés előtt azt mondja, hogy 3–3 lesz a végeredmény, szó nélkül írja alá mindenki, ahogy viccesen szoktuk mondani, ki sem utazunk, adják ide ezt a 3–3-at. A 2–0-s vezetés tudatában kicsit másképpen látom ezt, de elkeseredésre semmi okunk sincsen” – mondta Hajnal Tamás az Origónak.

„A három idegenben szerzett gól és a döntetlen mindenképpen jó eredmény, és jó alapokat teremt a visszavágóra. Két éve veretlenek vagyunk idegenben a nemzetközi mérkőzéseken, ez sem mindennapos egy magyar klubcsapat életében. Legutóbb 2018 nyarán, Izraelben, a Maccabi otthonában kaptunk ki. Amióta Szergej Rebrov az edző, nemzetközi kupameccsen idegenben még nem szenvedtünk vereséget” – emlékeztetett a sportmenedzser.

Hajnal Tamás kiemelte, nehéz volt, hogy műfüvön játszottak, ehhez a házigazda lényegesen jobban hozzászokott már. Ha arra is kíváncsi, miben másabb ezen a borításon játszani, és hogy segíti-e a visszavágóra készülést, hogy 54 meccs óta veretlen otthon bajnokin a Fradi, kattintson ide!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF (4. FORDULÓ)
ELSŐ MÉRKŐZÉS
MOLDE FK (norvég)–FERENCVÁROS 3–3 (0–1)
Molde, Aker Stadion, zárt kapuk mögött, Vezette: Del Cerro Grande (spanyol)
Molde: Linde – Wingo, Gregersen, Ellingsen, Haugen – Aursnes, Hussain – E. Hestad, Wolff Eikrem (Omoijuanfo, 81.), Knudtzon (Brynhildsen, 57.) – L. James (Bolly, 89.). Vezetőedző: Erling Moe
Ferencváros: Dibusz – Botka, Frimpong, Blazic, Civic – Laidouni, Haratin, Somália (Sigér D., 70.) – Nguen (Isael, 88.), F. Boli (Zubkov, 73.), Uzuni. Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: L. James (55.), Wolff Eikrem (65.), Ellingsen (83.), ill. F. Boli (7.), Uzuni (52.), Haratin (87. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik