BL: ezért voltak kevesen a Manchester City meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 13:01
null
Nem mindig telik meg az Etihad Stadion, de Pep Guardiola nem is fogta erre a vereséget (Fotó: AFP)
Nem csak a Manchester City veresége volt meglepetés a Lyon elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzésen (1–2), hanem az is, hogy mennyire kevesen látogattak ki a Etihad Stadionba. A klub hivatalos szurkolói csoportjának vezetője magyarázkodásra is kényszerült.

 

Habár a Manchester City már évek óta egyértelmű topcsapatnak tekinthető, a rivális klubok szurkolói mégis szeretnek viccelődni azzal, milyen kevesen látogatnak ki a manchesteri kékek meccseire.

A kritikák időnként túlzóak, de Guardiola csapatának első, Lyon elleni BL-mérkőzésére kevéssel több mint 40 ezer néző (40 111) volt kíváncsi a helyszínen, miközben még legalább 13 ezren befértek volna a stadionba.

Sokan megalázónak vélték, hogy a Premier League címvédőjének első nemzetközi meccse csak ennyi embert tudott megmozgatni. Kevin Parkernek is – aki a City hivatalos szurkolói csoportjának főtitkára – magyarázkodni kellett.

„Az első kalapban voltunk a sorsoláskor, ezért olyan csapatokat kaptunk, mint a Lyon, a Sahtar Doneck és a Hoffenheim. Minden tiszteletem az övék, de egyik velük vívott meccs sem tűnt első látásra kihagyhatatlan mérkőzésnek.”

Az első találkozót mégis a Lyon nyerte, azonban Guardiola szerint a kevés néző nem befolyásolta csapata teljesítményét.

„Nem fognám erre a vereséget. Volt már rá példa, hogy hasonló nézőszám mellett játszottunk a Bajnokok Ligájában és nyerni tudtunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik