BL: ezért viselt Solskjaer megkülönböztetőt a partvonal mellett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.07. 11:00
null
Solskjaer zavarta az asszisztenst, Tuchel (jobbra a háttérben) nem (Fotó: AFP)
A Manchester United szerda este a francia fővárosban történelmi győzelmet aratva kiejtette a Bajnokok Ligájából a PSG-t. Nem csak maga a mérkőzés alakult meglepően – hiszen a BEK/BL történelme során a korábbi 106 alkalomból most először sikerült a kieséses szakaszban az első meccsen, hazai pályán összeszedett 2–0-s hátrányból fordítva továbbjutni –, de még Ole Gunnar Solskjaer, az MU megbízott menedzsere is ritkán látható „szerelést” öltött magára az oldalvonal szélén.

Az MU-nál december közepe óta ténykedő norvég szakember ugyanis egy olyan megkülönböztető mellényt viselt a technikai zónájában állva a mérkőzés alatt, amilyet általában a pálya szélén melegítő játékosokon látni.

Utóbbiak esetében egyértelmű, hogy azért kell felhúzniuk, hogy meg lehessen különböztetni őket a pályán lévő játékosoktól, ám edzőkre eddig nem volt szokás feladni ezt a ruhadarabot.

Most azonban szükség volt erre, mert a PSG és Solskjaer is fekete felszerelést választott szerda estére, ami zavaróan hatott legalább egy tagjára a játékvezetői csapatnak.

Mint kiderült, a kispadokkal ellentétes oldalon dolgozó asszisztens olykor keverte az oldalvonal mellett a technikai zónája szélén álló Solskjaert a pályán szintén feketében lévő PSG-játékosokkal, ezért kellett a megkülönböztető mellényt felvennie a norvég menedzsernek.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester United (angol) 1–3 – bővebben ide kattintva olvashat a mérkőzésről!
Párizs,
Parc des Princes, 47 441 néző. Vezette: Damir Skomina (szlovén)
Gólszerző: Bernat (12.), ill. Lukaku (2., 30.), Rashford (94. – 11-esből)
Az első mérkőzésen: 2–0
Továbbjutott:
az MU, 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik