BL- és El-sorsolás után: fekete lovak, felcserélt pályaválasztói jog

Vágólapra másolva!
2011.06.20. 17:04
null
Hangulatot (és tüzet) csihol a grazi tábor (Fotó: Imago)
A svájci Nyonban elkészült a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa-liga selejtezőinek sorsolása. A magyar bajnok Videoton a 2011–2012-es Bajnokok Ligája 2. selejtezőkörében az osztrák Sturm Graz ellen játszik, a Ferencváros az El 1. selejtezőkörében az örmény Ulissessel, a Paks az andorrai UE Santa Colomával csap össze. Az El 2. selejtezőkörében a KTE-Erecóra a kazah Aktobe vár. Ha a Ferencváros és a Paks továbbjut, vélhetően norvég ellenfél (Aalesund, illetve Tromsö) vár rájuk.

BAJNOKOK LIGÁJA – VIDEOTON

A magyar bajnok Videoton a Szabics Imrét is foglalkoztató osztrák Sturm Grazcal mérkőzik meg, először idegenben, a visszavágón pedig otthon lép pályára.

A Bodor Boldizsárt is tesztelő Sturm gondban van, mivel Grazban amerikaifutball-vb-t rendeznek az első mérkőzés időpontjában, így a Videotont a klagenfurti stadionban fogadják.

A párharc pontos időpontjai is megvannak:

Első mérkőzés: Sturm Graz–Videoton FC; 2011. július 13. (szerda) 20.30, Klagenfurt
Visszavágó: Videoton FC–Sturm Graz; 2011. július 20. (szerda) 20.30, Székesfehérvár

„A Sturm Graz hosszú és kemény harcot vívott az első helyért a bajnokságban, és csak az utolsó fordulóban sikerült azt megnyerniük. Ebből egyrészt kiderül, hogy egy jó csapatról van szó, másrészt pedig az is nyilvánvaló, hogy egy fejben is erős csapat lesz az ellenfelünk a BL-selejtezőben” – mondta a Videoton vezetőedzője, Paulo Sousa a klub hivatalos honlapjának, a vidi.hu-nak a riválisról.

„Szuper, hogy a Videotont kaptuk, mert így nem kell sokat utaznunk és a szurkolóink hazai hangulatot tudnak teremteni Magyarországon is. Szükségünk van a buzdításra, mert nehéz ellenfelet kaptunk” – írta Szabics Imre a Facebook-oldalán, majd a Vidi honlapjának adott interjúban már a fenntartásait is megfogalmazta: „megmondom őszintén, szerettem volna elkerülni a Vidit. Egyszer játszottam Magyarországon a Sturm Graz színeiben nemzetközi kupameccset magyar csapat – az Újpest – ellen, és annyi szidalmat sem előtte, sem utána nem kaptam, mint azon a találkozón.”

Franco Foda, a Sturm vezetőedzője szerint csapata a lehető legnehezebb ellenfelet kapta, és nagyon dühös amiatt, hogy nem játszhatnak otthon.

A Nemzeti Sport szakértője, Détári Lajos kiegyenlített párharcot vár, szerinte ötven százalék esélye van a Vidinek a továbbjutásra.

EURÓPA-LIGA – FERENCVÁROS, PAKS, KECSKEMÉT


A bajnoki ezüstérmes Paks és a bronzérmes Ferencváros már az első selejtezőkörben érdekelt, a tolnai együttes ellenfele az andorrai UE Santa Coloma, a fővárosi gárda riválisa pedig az örmény Ulisses Jereván lesz.

A paksiak sorsolása a legkönnyebb - pezsgőt 
azért  előre nem illik bontani (Fotó: Németh Ferenc)
A paksiak sorsolása a legkönnyebb - pezsgőt azért előre nem illik bontani (Fotó: Németh Ferenc)

Mindkét csapat idegenben kezd június 30-án, a visszavágót pedig egy héttel ezután rendezik. Érdekesség, hogy a Paks a sorsolás szerint itthon kezdett volna, ám az andorrai stadionhelyzet miatt a felek megcserélték a pályaválasztói jogot.

Ha a Paks továbbjut, a lett Daugava vagy a norvég Tromsö lesz a következő ellenfél, a Fradi pedig sikeres párharc után az Aalesund (norvég)–Neath (walesi) mérkőzés győztesével találkozik.

„Kaphattunk volna jóval erősebb ellenfelet is, de ez nem azt jelenti, hogy lebecsüljük az andorrai csapatot. Minden ellenfelet fel kell térképezni, mert az a csapat, amely kijut Európába már elér egy bizonyos szintet, nem lehet félvállról venni. Ettől függetlenül persze célunk a továbbjutás” – mondta a Nemzeti Sportnak Kis Károly, a Paksi FC vezetőedzője. A csapat védője, Éger László nem foglalkozik az ellenféllel, de örül, hogy nem kell Kazahsztánba utazniuk.

„Az andorrai futballt nem ismerhetjük, mert nincsen. Ennél jobb sorsolást nem is kívánhatott volna magának a Paks, ha itt nem jut tovább, akkor…” – vélekedett a Nemzeti Sport Online-nak Détári Lajos.

„Azt követően, hogy kiderült, milyen ellenfeleket kaphatunk, már tudtuk, hogy nincs olyan gárda, amelyet kívánhatnánk, mert például azeri és kazah csapat is szerepelt a lehetséges ellenfelek között. Ezekből az országokból csak olyan rivális érkezhet, amely fekete lónak számít. Ilyen az örmény Ulisses is. Annyit már sikerült megtudnunk, hogy ez a gárda sokáig vezette hazája bajnokságát, többek között brazil és orosz légiósa is van” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a Ferencváros szakmai igazgatója, Prukner László. – „Bízom benne, hogy az első meccsig megfelelően össze tudjuk rakni a csapatunkat, most ez a legfontosabb feladat számunkra.”

„A Ferencvárosra nem vár könnyű mérkőzés. Az utazással együtt nagyon nehéz lesz a dolga Örményországban, de egyértelműen továbbjutónak vároma Fradit” – kommentált Détári.

A Kecskeméti TE-Ereco a második selejtezőkörben kapcsolódik be a sorozatba, az ellenfél a kazah Aktobe lesz, a magyar kupagyőztes otthon kezdi a párharcot július 14-én, a visszavágót egy hét múlva rendezik.

„A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk, a hat idegenlégióssal felálló kazah Aktobe jelentős játékerőt képvisel. – mondta az MTI-nek Tomiszlav Szivics, a kecskemétiek vezetőedzője. – A kazah csapat az előző két idényben a Bajnokok Ligája selejtezőjéből indulva egyaránt az Európa Liga-kvalifikáció utolsó köréig jutott. Már tettünk lépéseket, hogy a mérkőzéseikről megkapjuk a videofelvételeket. Azt jó jelnek tartom, hogy hazai pályán kezdünk, mert ez nekünk eddig szerencsét hozott a Magyar Kupában.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik