BL: elutasították a Schalke óvását Drogba játékát illetően

2013.02.27. 21:32
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága szerdai ülésén elutasította a Schalke óvását, amelyet a német klub arra hivatkozva nyújtott be, hogy szerintük Didier Drogba jogosulatlanul játszott a Galatasarayban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az isztambuli találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget.

A gelsenkircheni klub szerint az elefántcsontparti játékost – aki januárban igazolt a Galatasarayba, miután a kínai Sanghaj Senhuától hónapok óta nem kapott fizetést – a törökök nem a szabályoknak megfelelően regisztrálták az Európai Labdarúgó-szövetségnél (UEFA), így nem volt érvényes a találkozóra szóló játékengedélye.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korábban a Sanghaj Senhua tiltakozása ellenére hagyta jóvá Drogba klubváltását az isztambuliakhoz, az elefántcsontpartit tavaly nyártól télig foglalkoztató sanghaji egylet vezetői viszont jelezték: értelmezésük szerint minden fizetési kötelezettségüknek eleget tettek, Drogba ezért továbbra is az ő játékosuk, és kezdeményezni fogják a kínai szövetségnél, hogy ne adja ki a futballista nemzetközi játékengedélyét.

Legfrissebb hírek

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47
Ezek is érdekelhetik