HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.04.30 13:53 Frissítve: 2018.04.30 15:28

BL: egy nagy fordítást már látott idén a Roma–Pool bírója

A szlovén Damir Skomina vezeti a Roma–Liverpool BL-elődöntőt szerdán.

HIRDETÉS
Damir Skomina eddig nem hozott szerencsét a Liverpoolnak (Fotó: AFP)

A 41 éves játékvezető a Romának már vezetett egy meccset ebben a BL-idényben, a Chelsea elleni csoportmeccsük 3–3-as döntetlennel ért véget. (Korábban még egy meccsük volt Skominával: 2010-ben az El-ben 3–2-re kikaptak a Panathinaikosztól.)

A tavalyi Európa-liga-döntő bírója a Liverpoolnak ebben az idényben még nem vezetett mérkőzést, de korábban mind a három alkalommal kikapott az angol csapat a szlovén bíráskodása mellett – 2009-ben a Fiorentinától, 2015-ben a Besiktastól és tavaly a Villarrealtól is egy góllal.

A Liverpool a múlt héten 5–2-re győzött hazai pályán, szerdán 20.45-től lesz a visszavágó Rómában.

Érdekesség, hogy az El negyeddöntőjében a Salzburg–Lazio párharc visszavágóját is ő vezette, amelyen az osztrák csapat az idegenbeli 2–4 után otthon 4–1-re nyert, és továbbjutott.

 

HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.09.19 20:54:53

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A címvédő hadjárat első mérkőzése könnyed madridi sikert hozott az olasz csapat ellen.

2018.09.19 20:53:49

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Egy furcsa eset miatt kiállították a Juventusszal első BL-mérkőzését vívó portugált, társai nélküle is győztek.

2018.09.19 16:57:31

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Szalai Ádámék nem tudtak nyerni Ukrajnában, CR-t kiállították, a Manchester United győzött Svájcban.

2018.09.18 20:47:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A párizsiak kétgólos hátrányból egyenlítettek, ez sem volt elég • Nem tudott nyerni a Napoli Belgrádban.

2018.09.18 18:41:32

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A katalánok négy gólt lőttek odahaza a PSV-nek, a hollandoknak az emberelőny is kevés volt a szépítésre.

HIRDETÉS
HIRDETÉS