BL-döntő: Götze még mindig külön edzett társaitól

2013.05.21. 16:20
Tervezték, mégsem edzhetett társaival együtt Mario Götze, a Bajnokok Ligája döntőjére készülő Borussia Dortmund labdarúgója, akinek játéka továbbra is kérdéses a szombati fináléban.

A 20 éves futballista a Real Madrid elleni BL-elődöntő visszavágóján szenvedett izomszakadást, és a meccs utáni napokban úgy tűnt, ebben a szezonban már biztosan nem léphet pályára.

A múlt héten ugyanakkor kedvezően változott a támadó középpályás állapota, s az orvosok azt jósolták, hogy már ezen a héten ugyanazt a munkát végezheti, amit társai. A keddi tréningen ennek ellenére csak külön tudott gyakorolni, elsősorban futóedzést végzett – és azt is a tervezettnél korábban abbahagyta, mivel fájdalmat érzett.

Götze játéka nagyon fontos lenne a BVB számára, ráadásul külön pikantériát adhatna a meccsnek, mivel a következő szezontól már a szombati ellenfelet, a Bayern Münchent fogja erősíteni. A dortmundiak legutóbbi edzéséről a védő Mats Hummels is hiányzott, ám ő szinte biztosan teljesen felépül bokasérüléséből a szombati döntőre.

A Bajnokok Ligája idei döntőjét a londoni Wembley Stadionban játsszák szombaton 20.45-től.

Legfrissebb hírek

Történelmi metzi siker Budapesten, elveszítette a BL-döntőt a Győri Audi ETO

Kézilabda
2026.06.07. 19:38

Több mint 1400-an vettek részt az újraélesztési kampányban a BL-döntő napján

Bajnokok Ligája
2026.06.05. 12:40

Az álomsziget – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.04. 23:53

Nélkülük – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.06.04. 00:26

Billy Wright családja a helyszínen tekintette meg a pesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.06.03. 11:18

Korszakos csapat-e már Luis Enrique PSG-je?

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 10:09

Marco Rossi az NS-nek: Budapest jelesre vizsgázott!

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:37

Tippmixrekordot hozott a budapesti BL-döntő

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 22:36
Ezek is érdekelhetik