BL: a PSG-elnök szerint játékosai életüket is adták volna a sikerért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.16. 23:55
null
David Luiz (balra) és Diego Costa nem kímélte egymást (Fotó: Reuters)
Kedden megkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó Bajnokok Ligája 2015–2016-os kiírásának egyenes kieséses szakaszában, s a Paris Saint-Germain odahaza hatalmas csatában, nem kevés izgalom és kihagyott ziccerek után 2–1-re nyert a Chelsea ellen. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Fantasztikus éjszaka volt! – lelkendezett a győztes gól szerzője, a csereként beállt Edinson Cavani. – Jól ment a játék a csapatnak is, ezért nagyon boldog vagyok. Nekünk, csatároknak a gól a legfontosabb, ez éltet bennünket, és most fontos találatot szereztem. Nehéz időszak áll mögöttem, sokat dolgoztam azért, hogy kilábaljak a gödörből.”

„Nagyon jó csapatot vertünk meg – így a mérkőzés után a franciák védője, az éppen a Chelsea-től vett David Luiz. – Azt hiszem, mindent beleadtunk ma este, és meg is szereztük az áhított győzelmet. Természetesen jobban is futballozhattunk volna, hiszen rengeteg helyzetünk kimaradt. Ennek ellenére jó érzések töltenek el bennünket, az első lépést megtettük a továbbjutás felé: megvan a hazai siker.”

A meccs egyik hőse a rengeteget dolgozó párizsi középpályás, a szerződését nemrégiben 2020-ig meghosszabbító Marco Verratti volt, aki 94 százalékos pontossággal passzolt.

„Fantasztikusan játszott, a vége felé kissé visszaesett, de ez természetes, hiszen sérülésből tért vissza. Jó jel a jövőre nézve, hogy a találkozó közben semmilyen fájdalmat nem érzett” – mondta róla edzője, Laurent Blanc, akinek főnöke, Nasszer al-Kelaifi is megszólalt a lefújás után:

„Elégedett vagyok a mérkőzés színvonalával, de nagyobb különbségű győzelmet érdemeltünk volna. Azt láttam az összecsapás előtt játékosaim szemében, hogy készek meghalni a győzelemért. Londonban nyerünk!”.

„Az eredmény negatív, hiszen kikaptunk, de a másik oldal pozitív, hiszen fontos az idegenbeli gól. A vereség kicsit bánt, mert határozottabban, agresszívebben is játszhattunk volna egy olyan ellenféllel szemben, amely ennyire tud futballozni; és nem voltuk eléggé élesek a helyzetek kihasználásakor sem. Ennek ellenére tulajdonképpen örülhetünk az eredménynek, még mindig harcban állunk a továbbjutásért. Nem akarunk rugózni azon, hogy kik hiányoztak: akik szerepeltek most helyettük, megtették azt, amire kértem őket. A vendégként szerzett találat nagyon fontos az ilyen párharcokban, ha a Stamford Bridge-en is így teljesítünk, mint most, ez a vereség nem sokat számít majd” – értékelt a „kékek” menedzsere, Guus Hiddink.

Annyiban ellenkeznénk vele, hogy igenis számít, hiszen Hiddink újkori londoni edzősködésének 11. mérkőzésén, azaz most szenvedte el első vereségét a csapata.

„Igen nehéz mérkőzés volt, megpróbáltuk játszani a saját futballunkat, és összehozni az idegenbeli találatot – nyilatkozott a vendégvédő, Braniszlav Ivanovics. – Riválisunké lett a győzelem, ez nagy előny nekik, ám tudjuk azt is, hogy ha odahaza mindent megteszünk a sikerért, továbbjutunk. Párizsba azzal az eltökélt szándékkal érkeztünk, hogy megmutatjuk, milyen bátrak vagyunk, illetve képesek gólokat lőni, és akadt is pár jó lehetőségünk, mielőtt mérkőzés az ellenfél meg nem szerezte a vezetést. A végén nem koncentráltunk megfelelőképpen, túlságosan kinyíltunk, a PSG-nek meg klasszis csatárai vannak, akik minden helyzetet értékesítenek. Összeszedettebben és óvatosabban kell játszanunk majd, mert az ilyen meccseket apró különbségek döntik el.”

„Odahaza sokkal magabiztosabban szoktunk futballozni, és tudjuk, mi a dolgunk. Tudtuk azt is, hogy nehéz lesz Párizsban jó eredményt elérni, s már itt eldönteni a továbbjutást” – tette hozzá a remekül játszó, több nagy mentést is bemutató Gary Cahill.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik