BL, D-csoport: klubtörténelmi gól és hazai siker Liverpoolban

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.27. 22:58
null
Diogo Jota szerezte a Liverpool történetének tízezredik találatát (Fotó: AFP)
A Liverpool 2–0-ra legyőzte a Midtjyllandot, míg az Atalanta kétgólos hátrányból felállva 2–2-es döntetlent játszott hazai pályán az Ajaxszal a labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjának 2. fordulójában.


LIVERPOOL–MIDTJYLLAND

A 2015–2016-os idény kezdete óta ez volt a 40. tétmérkőzés, amelyen kimaradt a Liverpool kezdőcsapatából Mohamed Szalah, Roberto Firmino és Sadio Mané is, és az együttes e találkozóinak csak a 41 százalékát (16-ot) nyerte meg. Jürgen Klopp úgy gondolhatta, hogy ha valamikor, akkor a dán bajnok Midtjylland ellen belefér három csatárklasszisának pihentetése, s végül igaza is lett, bár a Pool megszenvedett a győzelemért.

A „vörösök” az első félidőben egyszer sem találták el a vendégek kapuját – ez a csúfság hazai tétmeccsen legutóbb 2018 októberében, a Manchester City ellen esett meg velük –, ráadásul a Virgil van Dijk posztján játszó Fabinho megsérült, a helyére a 19 éves Rhys Williams állt be.

A Premier League címvédője a szünet után sem sziporkázott, de egy tetszetős támadás végén az 55. percben megszerezte a győztes gólt: Trent Alexander-Arnold önzetlen előkészítése után Diogo Jota passzolt közelről a kapuba (1–0).

Ez volt a Liverpool történetének 10000. gólja minden sorozatot figyelembe véve! Az elsőt 128 évvel ezelőtt, 1892 szeptemberében Jock Smith jegyezte.

Az utolsó harminc perc különböző szakaszaiban Klopp bevetette három kezdőtámadóját is, akik közül Szalah a 91. percben – egy perccel azután, hogy a dánok elpuskázták a legnagyobb helyzetüket – kiharcolt egy tizenegyest, amit ő maga értékesített is, így a Liverpool végül 2–0-ra győzedelmeskedett.

Duván Zapata (balra) duplájával egy pontot otthon tartott az Atalanta (Fotó: AFP)
Duván Zapata (balra) duplájával egy pontot otthon tartott az Atalanta (Fotó: AFP)

ATALANTA–AJAX

Először fogadhatta ellenfelét Bajnokok Ligája-mérkőzésen Bergamóban az Atalanta, melynek otthonát, a Gewiss Stadiont október elején hitelesítette nemzetközi kupamérkőzések megrendezésére az európai szövetség (UEFA).

Nem indult jól a „házavató buli” az olasz gárdának, Dusan Tadics tizenegyesével és a Venlo 13–0-s kiütése alkalmával öt gólt szóró Lassina Traoré találatával az Ajax a szünetben 2–0-ra vezetett, a hazaiak azonban a fordulás után Duván Zapata duplájával felálltak, és újabb pontot szereztek a Midtjylland 4–0-s legyőzéséért járó három mellé.

Ami az amszterdami együttes oldaláról Tadicsot illeti: tizenegy gól nélküli BL-meccs után, 2019 márciusa óta először talált be az elitsorozatban.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Az Atalanta a következő fordulóban a Liverpoolt fogadja a jövő héten, míg az Ajax Dániába utazik.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
, D-CSOPORT
Liverpool (angol)–Midtjylland (dán) 2–0 (Diogo Jota 55., Szalah 90+3. – 11-esből)
Atalanta (olasz)–Ajax (holland) 2–2 (D. Zapata 54., 60., ill. Tadics 30. – 11-esből, Lassina Traoré 38.)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 2 2
3–0 +3 6
2. Atalanta 2 1 1 6–2 +4 4
3. Ajax 2 1 1 2–3 –1 1
4. Midtjylland 2 2 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik