BL: csupán 17 játékossal utazott az Ajax Dániába

Vágólapra másolva!
2020.11.02. 17:13
null
Tadics nem utazott el Dániába (Fotó: AFP)
Az Ajax kedd este a dán Midtjylland otthonában lép pályára, de Erik ten Hag vezetőedző nem lehet túlzottan nyugodt: az elmúlt napokban a klub felnőtt- és ificsapatánál, az Ajax de Jongnál összesen 11 koronavírussal fertőzött játékost találtak, ezért az amszterdami klub 17 játékossal indult útnak Koppenhágába.

 

Az Ajax hivatalos honlapján megjelent névsor szerint egyetlen kapus, Kjell Scherpen utazott a csapattal, s 16 mezőnyjátékos. Nincs az utazók között Dusan Tadics csapatkapitány, az A-listán a BL-be nevezett két másik kapus, Martin Stekelenburg és André Onana, hiányzik a szintén A-listás Davy Klaassen, Zakaria Labjad, Mohammed Kudus, valamint Alex Mendez és Giovanni.

Mint ahogy azt a Dinamo Kijevnél már megjegyeztük, ha egy csapat egy mérkőzésre nem tud legalább 13 A-listán nevezett játékost nevezni – köztük egy kapust, akkor az UEFA dönthet úgy, hogy későbbi időpontban rendezzék meg a mérkőzést.

Az Ajax sem jól áll ebből a szempontból, mert bár Scherpen személyében vagy egy A-listás kapusa, nincs meg a 13 A-listás játékosa.

Erik ten Hag vezetőedző hétfői sajtótájékoztatóján leszögezte: néhány játékos Hollandiában játszhatott, Dániába viszont nem léphetett be, amit furcsának talál.

„Nincsenek panaszaik vagy tüneteik” – hangsúlyozta a tréner. Mint mondta, halványan még bízik benne, hogy kedden néhányuk elutazhat és végül mégis pályára léphet, de nagy reményeket nem fűz hozzá.

Ugyan a hivatalos menetrend szerint a csoportkör 6. fordulóját december 9-én rendezik, az UEFA vonatkozó előírásai szerint az esetleg elmaradó csoportmérkőzéseket január 28-ig le kell játszani.

 


 

BAJNOKOK LIGÁJA 2020–2021
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
November 3., kedd
21.00:
Midtjylland (dán)–Ajax (holland)
21.00: Atalanta (olasz)–Liverpool (angol)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 2 2
3–0 +3 6
2. Atalanta 2 1 1 6–2 +4 4
3. Ajax 2 1 1 2–3 –1 1
4. Midtjylland 2 2 0–6 –6 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik