BL: Chiellini nem játszik, mert műfüves pályán lesz a meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 08:59
Massimiliano Allegri, a Juventus olasz vezetőedzője elárulta, Giorgio Chiellini elővigyázatosságból nem lép pályára a Young Boys elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen.

Nem tét nélküli a Juventus utolsó találkozója a BL idei csoportkörében. A torinói együttes már továbbjutott kvartettjéből, ám kérdés, elsőként vagy másodikként kerül be az egyenes kieséses szakaszba. A Juve előnye két pont a Valencia vendégeként játszó Manchester United előtt.

Éppen ezért Allegri nem kockáztat, s a lehető legerősebb kezdőcsapattal száll csatába Svájcban. Az olasz szakember a keddi sajtótájékoztatóján elárulta, Cristiano Ronaldo sem kap pihenőt.

Egyedül a csapatkapitány Giorgio Chiellini játékát nem kockáztatja Allegri. Mint mondta, a műfüves pálya miatt a 34 esztendős olasz válogatott védőnek fájdalmai lennének.

Allegri hozzátette, a sérülésből visszatérő Alex Sandro játéka is kérdéses. A szakvezető szerint nem szerencsés, ha a felépülését követően az első mérkőzését műfüvön kellene játszania a brazil bekknek.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
E-CSOPORT
21.00:
Ajax (holland)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport)
21.00: Benfica (portugál)–AEK Athén (görög) (Tv:Spíler1)
F-CSOPORT
21.00:
Sahtar Doneck (ukrán)–Lyon (francia)
21.00: Manchester City (angol)–Hoffenheim (német)
G-CSOPORT
18.55:
Real Madrid (spanyol)–CSZKA Moszkva (orosz) (Tv:Spíler2)
18.55: Viktoria Plzen (cseh)–AS Roma (olasz) (Tv:Spíler1)
H-CSOPORT
21.00:
Young Boys (svájci)–Juventus (olasz) (Tv:Spíler2)
21.00: Valencia (spanyol)–Manchester United (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik